Tettye: Összességében olcsóbb lett a szolgáltatás

A Tettye Forrásház Zrt. megalakulása óta arra törekedett és törekszik most is, hogy szolgáltatásait a lehető legjobb minőségben, a lehető legolcsóbban biztosítsa a felhasználóknak – reagált a cég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményére.

hirdetés

A társaság nem ért egyet a GVH vonatkozó állásfoglalásával és az eljárás során alkalmazott vizsgálati módszerrel, amely a cég szerint egyetlen nézőpontból, egy adott gyakorlatot vizsgált, egymástól eltérő díjstruktúrákat összehasonlítva.

– A GVH nem vette figyelembe azt a dokumentált tényt sem, hogy a Tettye Forrásház Zrt. az érintett tevékenység, lakossági szolgáltatás során több kedvezményt nyújt a felhasználóknak, és számos más díjcsökkentő intézkedést hozott, amelyek miatt összességében ma több milliárd forinttal olcsóbb szolgáltatása. A társaság kénytelen ugyanakkor elfogadni a GVH döntését, és az ebből következő változásokat megteszi – tette hozzá a vállalat közleményben.

A GVH hétfőn jelentette be, hogy a pécsi szolgáltató visszaélt gazdasági erőfölényével, mert 2011. májusától túlzottan magas díjat kért a fogyasztóitól a mellékvízmérők szakszerűségi vizsgálatáért, ezért 1 millió 300 ezer forint bírságot szabott ki.