Több mint százezret nyúlt le az utcán

A Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint  Cs. József 44 éves pécsi férfi 2014. augusztus 20-án Pécsett, az uránvárosi piacon egy férfi nadrágzsebéből kivett egy zacskót, majd azzal elfutott. A zacskóban több mint százezer forint volt összehajtva, a sértett azonnal bejelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök két órával később a megadott személyleírás alapján igazoltatták az elkövetőt – a piac közelében egy kisbolt előtt – majd előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra. Ellene szabadlábon hagyása mellett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozók 2014. október 6-án zárták le a nyomozást, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.