Tóth Bertalant már az állítólagos miniszterelnök-jelöltjük is cáfolta

Míg Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese az ATV műsorában azt mondta, hogy keresték Balázs Pétert, volt baloldali külügyminisztert, hogy a miniszerterelnök-jelöléséről beszéljenek, addig néhány perccel később ugyanott, ugyanabban a műsorban az érintett az ellenkezőjét állította a meglepett riporternek. 

hirdetés

A baloldali televízió Egyenes Beszéd című műsorában Tóth Bertalan arról beszélt, hogy miniszterelnök-jelöltnek sokféle név merült fel, hallhattunk Balázs Péterről is.

Arra a kérdésre, hogy felhívták-e már Balázs Pétert, Tóth azt mondta: “telefonbeszélgetések mindig vannak”.

Az adásban az MSZP-s frakcióvezető után közvetlenül jött a kommunista időszakban a katonai elhárításnak dolgozó Balázs Péter, aki cáfolta Tóth kijelentést. Leszögezte, hogy ő nem jelentkezett be sehova és nem is fog, és senki nem is kérte fel miniszterelnök-jelöltnek, nem is keresték meg.

– Nem is hívták fel telefonon? – kérdezte Rónai Egon műsorvezető.  

– Nem – mondta Balázs Péter az értetlenkedő riporternek.

– De hát most mondta Tóth Bertalan, hogy felhívták telefonon – így Rónai. 

– Nem hívtak fel telefonon, ez valami tévedés lehet – mondta ismét Balázs. 

– Én ismerek egy Balázs Pétert, ő a Szolnoki Színház igazgatója – mondta a riporter. 

– Én ismerek még öt Balázs Pétert – vágott vissza Balázs Péter. 

Egyébként Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke is szerepelt a műsorban, aki szerint fel sem merült Balázs Péter neve a DK-val és az MSZP-vel tartott tárgyalásokon, de még arról sem volt szó, hogy közös miniszterelnök-jelöltjük legyen.

Mint ismert, Balázs Péter nevét alig egy hete dobták be a köztudatba mint a szocialisták jelöltjét, ám ezt eddig senki nem erősítette meg.

A videó itt tekinthető meg: KLIKK!