Pécsi program a Zsidó Nyári Fesztiválon

2010. augusztus 26 – szeptember 6. között rendezik meg a XIII. Zsidó Nyári Fesztivált Budapesten, Pécsett és Debrecenben. A rendezvénysorozat keretében fellép a Boban Markovic Orkestar, valamint 2010-ben ismét lesz könyv- és kézműves-vásár a megújult Gozsdu udvarban.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a fesztivál története során első alkalommal rendeznek életmű koncert sorozatot. Az egyik legnépszerűbb magyar előadó-zeneszerző, Dés László műveit hallhatják olyan előadók tolmácsolásában, mint Snétberger Ferenc, Somló Tamás, Udvaros Dorottya, Oláh Ibolya, Szalóki Ági és Póka Angéla.

A sorozat egyik különleges estje lesz a Szó és zene című koncert, amelyen a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotói, Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter, Spiró György és Závada Pál olvasnak fel írásaikból, amelyekre Dés László, Dés András és Barcza Horváth József fog improvizálni. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Dés-koncertek mellett Csákányi Eszter Kurt Weill és Bertold Brecht estjét láthatják valamint Hernádi Judit koncertjét, amelynek Heilig Gábor lesz a vendége.

A tíznapos fesztivál során – a teljesség igénye nélkül – fellép még a 100 Tagú Cigányzenekar, Falusi Mariann és Kálmán Péter, Oláh Ibolya és Szalóki Ági.

A 2010 évi Zsidó Nyári Fesztivál során is lesznek vidéki programok: természetesen nem maradhat ki Pécs, Európa Kulturális Fővárosa, ahol augusztus 31–én 19 órakor a Pécsi Zsinagógában Korcsolán Orsolya hegedűművésznő és Kárászy Szilvia zongoraművésznő ad koncertet. Az előadáson közreműködik Tahi Tóth László. A koncertet támogatja a Pécsi Zsidó Hitközség valamint a B’nai B’rith Budapest Páholy.

A XIII. Zsidó Nyári Fesztivál az egyik legszínesebb és legtartalmasabb fesztiválnak ígérkezik. A programok folyamatosan bővülő és frissülő formában lesznek olvashatók a www.zsidonyarifesztival.hu weboldalon.