100 tonna a magyarok kenyeréhez

Mintegy száz tonna búza gyűlt össze idén a Magyarok kenyere jótékonysági akció keretében – tudta meg a gabona őrlését végző szigetvári malom munkatársaitól a távirati iroda.

hirdetés

A dolgozók az MTI-nek elmondták: a magyarországi és a Kárpát-medencei magyarlakta területekről származó gabona jó minőségű és az őrlés már megkezdődött.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábbi tájékoztatása szerint a szervezet 77 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. A megyénként kijelölt átvevőpontokra több száz termelő és vállalkozás szállított be adományt, a legtöbb gabonát Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Nógrád megyében ajánlották fel a gazdálkodók.

Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, a 2011-ben indult kezdeményezés ötletgazdája csütörtökön az MTI érdeklődésére annyit jegyzett meg, hogy pontos adatai még nincsenek, de az biztos: az idei összmennyiség lényegesen több, mint amennyi a kitűzött cél volt. Utalt arra, hogy két évvel ezelőtt 10, tavaly 25 tonna búza gyűlt össze, az idei terv pedig 50 tonna volt.

Az összeöntés ünnepét augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomnál tartják, a lisztből Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét és azt az ötezer kis cipót, amelyet jótékony céllal osztanak szét Pécsett augusztus 20-án.

A liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, amely a gyermekotthonok lakói számára készít belőle ételeket.

A fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg.

Korábban írtuk:

Mintegy hetvenhét tonna búzát gyűjtött össze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a magyarok kenyeréhez.

A megyei igazgatóságok közreműködésével a tavalyi mennyiség több mint háromszorosa gyűlt össze – áll a NAK közleményében. Mint írják, a megyénként kijelölt 2-3 átvevőpontra több száz termelő és vállalkozás szállított be adományt. A legtöbb búzát Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Nógrád megyében ajánlották fel a gazdálkodók.

Az összeöntés ünnepét augusztus 17-én 16 órakor a mohácsi Szent Miklós Vízimalomnál tartják, ahol a begyűjtött búzát megőrlik. A program keretében Korinek László, a Magyarok kenyere program ötletgazdája, Kovácsné Bodor Erika, Mohács város alpolgármestere, Csizi Péter országgyűlési képviselő, Pécs alpolgármestere és Gál István, a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány képviselője mond beszédet.

Közreműködnek: Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész, a Bitskey Gáspár Hagyományőrző Tüzércsapat képviselői Vér János vezetésével, a HMDK Csúzai Csárdás Ifjúsági Néptánccsoportja Kettős Zsuzsanna vezetésével. A rendezvényen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Kárpátaljai Magyar Gazdák Szövetsége képviselője is részt vesz. A búzát Bognár Attila András plébános áldja meg.

A lisztből Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét, illetve azt az ötezer kis cipót, amelyet jótékony céllal osztanak szét Pécsett augusztus 20-án.

A liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, amely a gyermekotthonok lakói számára készít belőle ételeket.

Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, ötletgazda múlt heti pécsi sajtótájékoztatóján még azt mondta, hogy a tavalyi mennyiség több mint kétszerese, mintegy ötven tonna búza érkezhet Baranyába a magyarok kenyere jótékonysági akció keretében.

Ennek felét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ajánlotta fel az idei magyarok kenyere jótékonysági akcióhoz.

A fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg.