Állatvédők követelik az igazgató lemondását

  • Kata Nagy

    Hogy a nagymamára is rátámadt a farkas az tény. Hogy konkrétan ez okozta-e a halálát, nem tudom. De maga a támadás és a többi megmart ember nem elég könyörgöm? Mi itt a cél emberek? Mindenáron bebizonyítani, hogy a farkas egy veszélytelen állat és Szatyor urat mindenképp kicsinálni? Ha ennek a mostani megmozdulásnak csak a töredékét mutatná fel a magyar nép a sorsát jelentősen befolyásoló, fajsúlyosabb dolgoknál, már rég nem itt tartanánk.

  • Judith50

    AKKOR. 1995-ben az idős hölgy az IJEDTSÉGTŐL kapott infarktust és ABBA halt meg, nem azért, mert az állat rátámadt és megsebesítette! EZT valahogyan MINDIG elfelejtik megírni a ,,drága, jó, TÉNYEKHEZ ragaszkodó” újságíróink…

  • realista

    Nagy az Isten állatkertje…Pécsett is! Érdeklődve és szomorúan kísértem figyelemmel a sokakat érdeklő, kommentelésre, sőt egyéb akciókra is fogékony embertársaim írásait. Arra a következtetésre jutottam, hogy “nagy a sötétség mostanában, a netes, biztonságos puhameleg szobákban”/?/ Egy két gondolatomat megosztanám ezzel kapcsolatban.

    A kommentelők közül hányan ismerték előtte Szatyor Miklóst?
    Mennyien voltak kint a helyszínen, és nem csak a szenzációéhes sajtó igencsak nagy hozzá nem értést bizonyító tudósításai alapján formáltak véleményt?
    Milyen szinten vannak etológiai ismereteik, /gyengébbek kedvéért az állatok viselkedésével foglalkozó tudomány…vikipédia/ különös tekintettel a farkasokra.
    Mit tudnak az altató lövedékes fegyverekről, egyáltalán láttak e, vagy olvastak, vagy hallottak a fent említett eset előtt?
    Láttak e már farkast az őszi erdő aranybarna avarjában? lehet hogy voltak a közelében, csak nem látták meg.
    Mennyire vennék komolyan ha választott és magas szinten művelt hivatásukkal kapcsolatban nyilvánvalóan dilettáns, ámde jószándékú emberek belekotnyeleskednének a döntéseikbe és lemondásukat követelnék? pl neves belgyógyász helyett innen adnék diagnózist, nem látott színházi előadás mellékszereplőjét tanácsolnám el a csepürágástól,
    mesterszakácsnak adnék zsíros kenyérre szaktanácsokat és landoló pilótának szólnék be, ne a bal, hanem a jobb kart húzza meg, mert a tv katasztrófa filmjében úgy csinálták…stb
    Azt hiszem, hogy a nyilvánvalóan laikus, de nagy meggyőződéssel előadott tévedések és azok megállíthatatlan hullámai hosszú távon veszélyesebbek, mint egy szabadon kószáló farkas.
    Szatyor Miklós nem a barátom, és nem szorul védelemre. Megtette emberileg és szakemberként azt, ami ebben az esetben az egyetlen elfogadható reakció. Én tisztelem érte.
    A továbbiakban pedig ajánlanám mindenkinek, mielőtt hinne a napi sajtó aktuális “farkas” meséiben, vegye elő a “guglit” és tájékozódjon, ha nem akar az érzelemtől túlcsordulva tájékozatlannak látszani, amivel még dicsekszik is.

    Utóirat azoknak, akik eddig csak képen láttak farkast?: nem azért ez a neve, mert van farka…

  • Juhász Péter Nikopol

    Ha nem így tett volna az igazgató és ugyanaz,vagy rosszabb következett volna be,mint húsz éve ugyanitt,akkor ugyanezek az emberek,ugyanígy habzó szájjal követelnék az igazgató fejét,hogy miért nem lőtte ki! Plusz a bíróság megoldaná az elhelyezését ingyenesen az elkövetkező tíz évre foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlanság miatt!

  • Fati Ma

    A véleményem, amit már a másik cikkhez is megírtam
    “Az állatkert igazgatója megerősítette, hogy a farkas szelíd, eddig nem vadászott, de az ösztönei működnek.”
    Én úgy tudom, hogy az egészséges farkas alapvetően kerüli az embert.
    Szerintem barbár dolog volt kilőni, de így egyszerűbb, mint túljárni a farkas eszén és befogni.

    Az állatkert igazgatója szerint a farkas szelíd, egészséges volt. Ezért
    feltételezem, hogy amikor megéhezik, az erdőben nem embert fog keresni
    vacsorára. Ráadásul a farkas szürkületi ragadozó, amikor már igen kevés
    kiránduló található az erdőben. És az erdő bővelkedik elég eleségben.
    Nincs szüksége az emberi húsra. Magyarországon is éltek farkasok, amíg
    ki nem irtották őket. Az igazgató logikáját követve, akár az összes
    ragadozót ki lehetne irtani a Földön. “Egy nemzet nagysága és erkölcsi
    fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” Gandhi

  • Kata Nagy

    Egyetértünk… De ahogy elnézem, az emberek egy részének a maradék józan esze is elment… Az ilyen hozzáállással szerintem több kárt csinálnak mint hasznot..

  • Juhász Péter Nikopol

    A tigrisbőrt illetően tévedtem,elnézést kérek,de mint lejjeb írtam ez a lényegen nem változtat,miszerint helyesen cselekedett az igazgató,bármennyire is unszinpatikus számomra a hobbija,ezen az sem változtat!

  • MSE

    Látom, itt is megjelentek a fotelharcos igazságosztók, akik nevüket (Málna Fagyi) vállalva okoskodnak, bár soha fel nem vállalnának egy ilyen döntést élőben! Akkor bezzeg megint menne a fröcsögés, ha baleset történt volna!
    Persze a kommentelők mind feddhetetlenek és soha semmi hibát nem követtek el az életükben, valamint avatott szakértői a vadállatok tartásának!
    VICC!

    Szatyor Miklós irodájában kikészített tigris és zebra bőrök találhatók, melyek az állatkertben korábban (még igazgatósága előtt) elpusztult állatok bőrei.

  • Juhász Péter Nikopol

    Visszatelepíteni a farkasokat? A mecsekbe? Te normális vagy??? 😀

  • Juhász Péter Nikopol

    Jogos! Én rohadtul nem ismertem fel ki ez,de a tények szempontjából ez tök mindegy,hogy ő az állatkert igazgatója,vadászik és kilőtte a farkast. Nem változtat a tévedésem azon,hogy ő HELYESEN járt el,én is ezt tettem volna! Ez nem egy olyan helyzet volt,ahol megengedett kockáztatni és adni a “hátha sikerül furfanggal befogni”-ra! Ha kéznél lett volna az altatólövedék,az is kockázat,mert csak egy lövésük lett volna és annak az esetleges sikertelenségéből kifolyólag később szintén emberéletet követelhetett volna! Attól függetlenül,hogy én mélységesen elítélem a vadászokat,mert sportból ölni a legnagyobb bűn(nem vagyok vallásos),aki ismer az tudja,hogy az álatokat többre tartom,mint egyes embereket. De ettől függetlenül azt mondom,amiben 100%-ig bizonyos vagyok,bármennyire ellenszenves az igazgató hobbija,hogy NAGYON HELYESEN CSELEKEDETT és hogy nem habozott meghozni ezt a döntést,aminek elmulasztása is katasztrófába torkollhatott volna!

  • Kata Nagy

    Mondjuk az a kép ahol a tigris szőr van, pont nem egy állatvédőt, hanem Szatyor urat ábrázolja…. Akárki mögött is van gáz, pláne egy állatos témánál…

  • Juhász Péter Nikopol

    (jééé bazdmeg,te állatvédő!!! Mi az a hátad mögött a díványon??? Ezzel is minősítetted magad,ennyi a hitelességed!!!)
    A k..va anyjukat ezeknek is! Kiváncsi lennék,hova lenne ezeknek a NAAAAGY állatvédelme,ha az igazgató nem dönt HELYESEN,kockáztatja hogy hátha sikerül befognunk,de mégsem sikerülne,utána valamelyik ilyen habzópofájú állatvédő gyermekét,vagy bármelyik családtagját marcangolná szét a farkas AZÉRT,mert az igazgató kockáztatta a “hátha sikerül befogni”-t !!! Nagyon kíváncsi lennék!!! Ugyanígy habzana a szája,csak akkor azért,hogy csukják le az igazgatót életfogytiglan,mert kockáztatott,ahelyett,hogy kilőtte volna!!! És tudod mi a baj??? Hogy a legtöbb ilyen “állatvédő”,aki annyira egyszerű,mint egy guriga wc papír,a kőkemény 70-es IQ-jával,nagy pofával osztja az észt a neten úgy,hogy közben életében nem tett keresztbe kettő gyufaszálat egyetlen állat megmentéséért,vagy a szenvedésének a megszűntetéséért!!! EZ MAGYARORSZÁG!!!

  • Málna Fagyi

    ..mikor volt az már??? Ide szállították az a szerencsétlen farkast x km-ről..aztán megöltėk.ez surmó szatyor össze vissza hazudik!egyszer volt nála altató fegyver de tul messze volt a farkas..-igy viszont nem lehetett támadó!tegnap azt mondta nem volt nála csak a kollégáknál.közelről látták turisták -bar le volt zárva a terület..-nos őket nem próbálta megtamadni.Ha meg nem volt lezarva az erdö akkor siman eltalálhatott volna kirándulókat.-hiszen ő nyilatkozta hogy sötétedett.az is az ő nyilatkozatában hangzott el hogy el akart menni a farkas–ezért lőtte le.Nocsak!szóval nem volt fenyegető és támadó??.nem rég csacsik miatt halt meg valaki..akkor le kell lőni minden szamarat is ..mert egyszer megtörtėnt??Mellesleg évek óta sok fáradtsággal próbálják visszatelepiteni a farkasokat..Plussz:védett állat!

  • Kata Nagy

    Istenem… Annyira visszataszító, amikor bármely érdekvédő csoport egy adott szituációban túljátssza a szerepét. Sajnálom a farkast.. De én sem kockáztattam volna egy újabb 1995-höz hasonló esetet..

hirdetés