A 21. századi ember nem vevő a művészetre? Mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen egy kulturális negyed? Miként lehet felrázni, megtölteni élettel egy egykori üzem területét? Utánajártunk, hogy külföldön miként oldották meg ezeket a kérdéseket.
Az angliai Leicesterben a város régi textil- és cipőkészítő központját, Essenben pedig a város régi szénbányáját és kokszolóművét építették át gigantikus méretű kulturális központtá. Mindkét kulturális centrum hatalmas siker és üzletileg is nyereségesek. Felkerestük a komplexumok vezetőit, hogy mondják el, mit és hogyan csinálnak. A metódus nem sokban tér el egyébként a pécsitől, de mégis más.
A Ruhr-vidék Németország legnagyobb összefüggő városrégiója, emellett európai szemmel is jelentős kohászati központ – volt. A múlt század közepe táján ugyanis a szén erősen fogyni kezdett, a terület pedig válságba került, amelynek csak a korszerűbb iparágak betelepülése vetett véget. Az egykori nehézipar épületóriásainak új funkciót kellett találni: így jött létre az esseni Zollverein szénbánya jelenlegi arca.
A hatalmas területen (nagyjából 1 négyzetkilométer) 1993-ra abbahagytak mindenféle ipari munkát, majd megkezdték egy kulturális negyedet kialakítását, amely a megújult Albert-aknával hamar a régió jelképévé vált. Az egykori bányaépületet sokan már az „ipari örökség katedrálisának”, vagy a „Ruhr-vidék Eiffel-tornyának” is nevezik, és olyan műemlékekkel emlegetik egy lapon, mint a kölni dóm vagy az igazi Eiffel-torony.
Népszerűségét jól jelzi, hogy évente kétmillióan látogatnak a Zollvereinbe, amely tartósan 1000 embert foglalkoztat, 2001-ben pedig az UNESCO világörökségi listájára is felkerült. A terület múlt és a jelen stílusos ötvözete, hiszen az egykori ipari központ – ahol régen kemény munka folyt – ma már a szórakozás, az üzlet és a kultúra otthona.
Ute Durchholz, a központ marketingfőnöke szerint a Zollvereint az ajánlatok sokszínűsége teszi népszerűvé. A negyedben ugyanis egyszerre van jelen a kultúra, a történelem, a természet és az építészet, a múzeumlátogatás után pedig akár sportolni is lehet: túraösvények és bicikliutak is vannak.
Sok magáncég és leányvállalat is nyitott itt irodát, amelyeknek hála, rengeteg tőke áramlott a negyedbe, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy több jegyet adtak és adnak el, emiatt pedig anyagilag fenntartható a negyed. A területen még emlékvasút is működik, amelyre jegyet váltva az egykori szénbányászatról tudhatnak meg többet az érdeklődők. Ahogy a marketingfőnök fogalmaz: sok látogató nem a művészet miatt jön. Azt szeretnék látni, miként éltek a szüleik, nagyszüleik.
Az Angliában található Leicester kulturális negyede is látványos változásokon ment keresztül az utóbbi években: az ide költöző éttermek és hotelek mellett sok kreatív ipari és üzleti egység is ide tette át székhelyét. A terület pedig hamar a város művészeti és szórakoztató központjává vált.
A negyed kommunikációs vezetője, Simon Gribbon úgy gondolja, hogy Leicester modellje bizonyítottan működik:
– A központ legnépszerűbb része a Curve Színház és az Athena konferenciaközpont, amely rengeteg látogatót vonz az egész országból. De ez önmagában még nem lenne elég. Kezdetben Leicester önkormányzata fizette a nagy beruházásokat, aminek hála, nagyon sok magánvállalat látott fantáziát a területben. Mára pedig nyüzsgő élet alakult itt ki, aminek köszönhetően a negyed nem szorul anyagi segítségre – magyarázza Gribbon.
A „kultúra”, vagy a „művészet” tehát külföldön sem elég önmagában ahhoz, hogy üzletileg is sikeresek és nyereségesek lehessenek ezek a giga-központok. Essenben és Leicesterben a piac és az üzleti világ szereplői láttak fantáziát ezekben az új terekben és maguk is beköltöztek. Ez a külföldi kulturális negyedek igazi titka – állítja mindkét szakember.
Azt mondták még, hogy a negyedek kialakítását hatalmas érdeklődés és egyben lelkedesdés kísérte korábban, mind a szakemberek, mind pedig az átlagemberek részéről. Ez pedig megmaradt a nyitás után is.
