Új fapados gép, amelynek elég a rövid kifutó is

Nem biztos, hogy szükség van a pécsi repülőtér kifutójának meghosszabbításra, mivel a kanadai Bombardier új 130 fős utasszállítójának elegendő lehet a mostani hossz is. A gép ráadásul nemcsak rövid utakat tud, hiszen akár Kínáig is elmehetünk vele átszállás nélkül!

Az új repülő hatótávolsága a kétszerese annak, amit bármely más olyan gép teljesíteni képes, amely le is tud szállni a pogányi repülőtéren, sőt dupla annyi utassal.

Az új repülő forradalmasíthatja a fapados repülést, mert számtalan rövidebb repülőtér működik világszerte, amiket eddig nem lehetett elérni. A Bombardier CS100-as maximális utasszáma 130 fő, hatótávolsága 5700 kilométer, vagyis ezzel a géppel Pécsről elérhetővé válhatna például Izland, India és Kenya is. A gépet a londoni City repülőtéren tesztelték, amely pont olyan hosszú – 1500 méter – mint a pogányi. Ez a gép az egyetlen olyan típus, amelyet már eleve a 1500 méteres kifutóra terveztek.

Az angol hatóságok várhatóan hat héten belül állítják ki az engedélyeket, az első menetrend szerinti járatot természetesen a típus kibocsátója, a svájci Swiss indítja majd.

bombraider cs100

A repülő néhány hete járt a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, próbarepülést hajtott végre Zürich és Budapest között, vagyis nem szállított még utasokat. Az ilyen járatok egyrészt azt a célt szolgálják, hogy a kanadai gyár szakemberei a levegőben is bizonyítsák az első vásárlónak, hogy az új gép képes teljesíteni azokat a műszaki és takarékossági paramétereket, amelyeket a gyár ígért.

bombraider cs100

A pogányi repülőtéren már a kifutópálya átadásakor nyilvánvaló volt, hogy nehézkes lesz fapados légitársaságokat idecsábítani, mert az általuk használt típusok nem tudnak itt fel- és leszállni. A futópálya hossza korlátozza a szabvány törzsű (egyfolyosós) utasszállító gépek fogadását és elsősorban a kisgépes, az üzleti-, továbbá a regionális kategóriába sorolható gépek forgalmát tudja kiszolgálni.

A tervezéskor elsősorban az úgynevezett turbólégcsavaros repülőgépek technikai adatait vették figyelembe, amelyeknek nincs szükségük ennél hosszabb pályára, azonban az új kanadai repülő mindent megváltoztathat. Ugyanakkor az is kérdés, hogy megéri-e Pécsről indítani ilyen járatot, hiszen a közeli eszéki repülőtérről több fapados is megy, ráadásul egy-egy cég elcsábítása százmilliós kiadást is jelenthet.

  • Lakatos Lászlóné

    mért nem éri meg?

  • Lakatos Lászlóné

    Nem a kifuto hossza olt eddig sem az akadály (azt csak meg lehetett volna már hosszabbítaniÖ, nem volt érdeke az itt repkedoknek , akik akkor korlátozva lennének. Ez egy hobby-reptér állami pénzböl. A Kisebb gép kevesebb utas, magasabb jegyár-majd így is bebizonyítják, hogy nem lenne piaca a rendszeres járatnak. A fapadosok Sármellékről, Debrecenböl, Eszékröl piacképesek, nálunk csak a haveri biznisz virágzik. Magánrepülök majd lendolgatnak.

  • Repülés Regionális

    Ez a cikk remek volt, látszik az újságíró szakmai felkészültsége, hozzértése. Sikerült megint baromságokat írni. Inkább arról írjon a Pecsma.hu, hogy hogy sikerült elérni hogy a vidéki repülőterek közül csak Pogány nem kapott fejlesztésre járatnyitásra állami költségvetésből pénzt. Hogy sikerült, össze hozni 15 milliós közbeszerzésből, hogy a közbeszerzésben meghatározott BMI regionál vissza lépet. Az Adria Airways is megpróbálták ide hozni de az sem sikerült. E közben Sármellékre a Cseh CSA légitársaság menetrendzerinti járatott indít. Egy olyan géppel ami alkalmas a pogányi reptérre is. Egyébként a repülőtér tervezésénél nem a turbólégcsavaros gépet vették figyelembe, hanem a négyhajtóműves AVRO RJ 100.
    Várjuk a tájékoztatást és a választ a sikeres Polgármestertől.

  • Richard King

    Akkor lesz repülőtér amikor fürdőkomplexum 😀

  • A. Zimmer

    Ez nem kérdés, persze, hogy nem éri meg innen járatot indítani.