Y generáció: lusták, de a pénzt szeretik?

  • “Y generációs”

    Kedves Mr. Gates!
    Mivel a mi “generációnk” alatt a ’76 és ’95 között születetteket kell érteni, akár magázódhatnánk is, hiszen a legfiatalabbak java része is elmúlt már 18. De ha nem ragaszkodsz ehhez, ám legyen! Szóval:

    1.: Az élet igazságtalansága az első (és sajnos sokszor az egyetlen), amit az ember az iskolákban megtanulhat, hiszen mindannyian találkoztunk már olyan elemekkel az osztályban, akik élősködnek társaikon és ezért semmilyen felelősségre vonásban nem részesülnek – különböző okokból kifolyólag – valamint a károsult fél semmilyen jóvátételben nem részesül. Sőt! Szerintem tőled is elvették párszor az uzsonnapénzedet.

    2.: A környezet igenis gondoskodik az önbecsülésünkről, minden eszközzel azon dolgozik, hogy lerombolja azt (miért is?). Ezért kell sokszor túltöltekeznünk belőle, hogy egy kicsi maradjon a nap végére is. Ha ez zavar téged és emiatt bunkóknak gondolsz bennünket… sajnálom! Ugyanakkor ha véghez viszünk valamit, ami önmagában nagyszerű teljesítmény ugyanez a környezet igyekszik lefitymálni, a nullára redukálni a jelentőségét, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Biztosan sokan gratuláltak neked pl. a Win ’95 – höz.

    3.: Ez a tételed nagyon izgalmas több szempontból is:
    3/1.: Bármelyikünk számára nyilvánvaló, hogy értelmes munkahelyünk sem lesz az iskola után, nemhogy álomfizu és álommeló. Ezt is tanítják az iskolákban (nem lesz belőletek semmi és senki stb. stb.), bár lehet, hogy nálatok a Tengerentúlon a hiperliberális oktatásban máshogy van. (Tudod, ahol ha “túl eleven” a gyerek, gyógyszerekkel tömik és később csodálkoznak, hogy mitől lett skizofrén…)
    3/2.: Kérlek, fejtsd ki bővebben mit jelent az, hogy nem lesz igazgatói posztom, szolgálati kocsim, vagy szolgálati mobilom, amíg nincs rá pénzem?! (A korrupcióra utalsz, vagy esetleg a fordítás nem tökéletes?)

    4.: A tanáraink és a főnökeink több ponton mutatnak rokonságot egymással. A szigor valóban nem tartozik ezek közé. Lehet, hogy másképpen értelmezzük a szigor fogalmát; mivel a te értelmezésedet csak sejteni tudom álljon itt az enyém:
    4/1.: A szigor nem egyenlő az (akár szóbeli, akár tettleges) erőszakkal megvalósuló kényszerítéssel, mert ez utóbbit terrornak hívják. A szigor első sorban egy szilárd jellem ÖNMAGÁVAL szembeni következetessége. A szigor eredménye a tisztelet és nem a megfélemlítés következménye. Sokan dolgozunk jellemtelen, gyenge fajankóknak, akik fenyegetéssel akarnak eredményt kizsarolni. Ha azonban tudjuk, hogy az adott (vezető, tanár egyre megy) személy megbízható, egyenes és konzekvens, érdemes a tiszteletünkre. A mi “generációnk” olyan, hogy ki kell érdemelni a tiszteletét, küzdeni kell érte; mert ez csak így lehet értékes fogalom. Hogy ti minden jött – ment idiótának ezt előre megadtátok, az nem a mi bűnünk úgy hiszem. (Milyen főnökeid lehettek, te szegény?!)

    5.: Rengeteg kortársam dolgozik ilyen helyeken, egyik részük panaszkodik, a másik tűr. Tudod, mi ebben az izgi? Azok panaszkodnak, akik képtelenek jól megcsinálni egy hamburgert, akik pedig jobb sorsra érdemesek, eltűrnek minden szarságot. És vannak persze a protekciósok, akik hülyék az adott pozícióhoz, amit betöltenek és mégis 60 ezret ($) visznek haza nem is évente, de havonta! Lerágott csont, nem vitás. (Igen, ők azok akik miatt tehetséges, tanult emberek dolgoznak például mosodában.) Biztos te is ismersz párat.
    És jó lenne végre megérteni, hogy a nagyszüleinknek ehhez semmi köze. Ez a mi életünk. A “Bezzeg a mi időnkben” mentalitásról annyit, hogy az ük – ük nagyszüleink szerint jó ötlet volt a boszorkányégetés. Hogy a nagyi mit látott helyesnek és mit nem, az rá tartozik. Ha megtette, amit jónak látott, megtette és ezzel a cselekmény lezárult, nem szolgálhat hivatkozásként. Hogy én mit tartok lehetőségnek az meg nem tartozik rád!

    6.: Ha elrontottam valamit, az csak és kizárólag egyedül az én hibám. De nem csak ennyi! Lássuk, mi még? Egyrészt örökös hivatkozási pont a vezetőség és a kollégák részéről, amit évekig hallgathatsz, ha ugyan ki nem rúgnak érte. (“Kovács? A fénymásolós Kovács? Az az!”) Másrészt hiába minden, az összes cselekményed, munkád értékelése egy adott hibád végtelen újra – újra tárgyalásához vezet. Nem nyavalyogsz miatta, hanem próbálsz felejteni, de nem hagynak. Tanulhatsz belőle, de ezt a tudást már cégnél kell kamatoztatnod… (Feltéve, hogy ott nem hallottak erről.)

    7.: A szüleim egyáltalán nem unalmasak. Hasonló elveik vannak, mint neked, (kivéve a 7. pontot) és ebből adódóan sok vitánk van. A vita pedig jó, mert fejleszti a gondolkodást és tágítja a látókört. Ugyanazt a tárgyat mutatja be több szempontból és itt ütköztethetjük a véleményünket. Ez szerintem csoda izgalmas. Vagy te még azt az iskolát képviseled, hogy a másik félnek kuss a neve? Így is lehet élni. Csak baromi unalmas. (Ami a szobámat illeti: ki is mondta, hogy a zseni átlát a káoszon?)

    8.: Az iskolámban (gondolom ez sem egyedi eset) csak és kizárólag nyertesek és vesztesek voltak. Attól a perctől, hogy megszületsz, sosem kezdesz tiszta lappal semmit. Ez pompásan felkészít az életre: ha egyszer buktál, örökre buktál. Nem is értem, hogy az 1. pont után ezt miért vetted be a felsorolásba Bill. (Ki kellett tölteni a helyet?)

    9.: Ezt a pontot szét kell bontanom, mert így együtt értelmezhetetlen. Szóval:
    9/1.: Aki figyelmes a környezetére, szüleire, annak nyilvánvaló, hogy az élet nem tanévekre és nyári szünetekre osztott. Bármilyen hihetetlen, a tanároknak sincs nyári szünete! Anyu apu (mostanában már sajnos nagyi és papi is) eljár dolgozni rekkenő nyári és borzongató téli napokon is. Van, hogy az ünnepeket is munkával töltik. (Hogy lehetnének ilyen emberek unalmasak te Bill?)
    9/2.: Nem értem, hogyan függ össze az önmegvalósítás és a nyári szünet. De megpróbálom megfejteni. Vagyis: Ha lekötnek a teendőid (tanulás/munka) már nem figyelhetsz magadra? Nem érdekelhet amivel foglalkozol? Nem valósítható meg az egyéniséged, ha mást csinálsz? (Kár, hogy nincs pszichológiai Nobel – díj, mert esküszöm, hogy ezért a felfedezésért megérdemelnéd!) A munkáltatónak persze ritkán érdeke az, hogy a beosztottjai “önkifejezzenek”, ugyanakkor nem hiszem azt sem, hogy direkt ellentétes lenne a céljaival. Sőt! Kreatív munkakörökben kimondottan előny lehet. (A szoftverfejlesztés például nem ilyen?)
    9/3.: Látom, az utolsó szó joga fontos neked. De meg kell említenem, hogy ez a hozzáállásod szörnyű. Saját eszmefuttatás következik, remélem nem haragszol. Ha azt mondod, hogy a szabad időmben (ami nem sok) megvalósíthatom magamat, és a szabadidőmben pontosan ezt teszem, akkor ez véletlenül nem olyan, mintha kvázi a te jóváhagyásodra tenném azt, amit? Mintha megengednéd nekem, azaz szükségem lenne az engedélyedre, hogy “önmegvalósítsak”? Tudsz követni? Nem? Akkor mondom máshogy. Tegyük fel, hogy 1977- ben születtél, tehát ez már az y generáció. 20 évesen (1997) joghallgató vagy és egy hosszú beadandó dolgozatot kell elküldened. Számítógépet használsz és egy “kék halál” miatt oda lesz mind az 50 oldalad és bibliográfiád és már csak 2 napod van határidőig. Na mit teszel? Elmész inni egy sört. Helyes. A korsó felénél felötlik benned a keserűség, hogy: “Én hülye! Mi a faszért nem csináltam mentést, van 25 db floppym de… á! Amiatt a hülye tyúk miatt van aki ráb*szott a lábamra a buszon reggel, hogy utálom már… meg a buszt… meg ezt a helyet… Pokolba az egésszel!” És köpsz egyet egyenest a padlóra mérgedben. A pultos, akinek fingja sincs a motivációidról, életedről a kárba ment munkádról, természetesen (joggal) azonnal neked áll, hogy hogyan képzeled ezt, takarodjál kifelé! Ő fel nem takarítja stb. És (most figyelj!) amikor már kint vagy, messziről ugat utánad, hogy meg ne lásson ott még egyszer. Na: a te jóváhagyásod is pont ilyen felesleges és idegesítő, mint ennek a fazonnak az utolsó megnyilvánulása. (Pedig látod, hogy többé úgysem mész oda) Remélem megértesz!

    10.: Ezt a pontot rövidre tudom fogni. Tudom, hogy a TV nem a valóságot mutatja, viszont nem is az én generációm gyűjtött pénzt Isaura felszabadítására és Esmeralda szemműtétjére. (Vajon hová lett az a pénz?) Továbbá nem az én generációm telefonál távgyógyítóknak, mágusoknak vagyonok fejében pénzenergiáért. (Hová lesz az a pénz?) A Jóbarátokat meg ne bántsd, mert szerettem azt a néhány poént!

    11.: Ugye nem gondolod komolyan, hogy meghazudtolom, amit eleddig leírtam Billy boy? A kölcsönös tiszteletről és a többiről? Ha valaki szemétkedik velem és főnököm lesz az alábbi esetek lehetségesek: Nem vesz föl, vagy fölvesz és tovább szemétkedik. => Kirúg, vagy nem rúg ki és tovább szemétkedik. => A.) Belenyugszom, dolgozom tovább és hagyom, hogy tönkre tegyék az egészségemet, a családomat és meghalok 35 évesen a stressztől: Akkor azt mondjátok, hogy az “Y generáció lusta és fél a változástól”, vagy B.) Felmondok és akkor lehet tovább rinyálni, hogy az “Y generációnak semmi sem elég jó!” Ebből nem kérek. Köszönöm. Ellenben gratulálok neked, hogy ilyen jól feltérképezted a generációm problémáit. Jár a puszi érte!

    Végül: Tulajdonképpen nem tehettek nekünk szemrehányást az életvitelünk miatt, mert csak abból építkezhettünk, amit a te generációd ránk hagyott. Ez pedig olyan, mint mi. Kár, hogy nem látod be.
    De bárhogy is: lehet, hogy olykor kicsit elszaladt velem a ló és sarkítottam, egyszerűsítettem, sztereotipizáltam. De te is ezt tetted. És amennyiben ismered Newton III. törvényét, tudnod kell, hogy “minden erőhatás kivált egy vele egyenlő nagyságú, ám ellentétes irányú, un. ellenhatást. Vagy ne beszéljek neked almákról? 😉

    Szeretettel ölel: egy Y generációs

  • nosa

    A cikk eléggé sarkosít, ennél jóval árnyaltabb a helyzet, utána lehet nézni a szakirodalomban. Vagy meg lehet kérdezni jó néhány fiatalt, akik dolgozni, tanulni akarnak és tudnak is -és küzdeni, kitartani is, nemcsak önmaguk, de eljövendő családjaik fenntartása érdekében is.

  • mindegy

    Ezek fizetik majd a nyugdíjadat.