Döntőben a Rátgéber-gyerekek

A Rátgéber Akadémia gyermek és kenguru korosztályban fiú és leány vonalon is döntőbe jutott, akárcsak tavaly, így az ország legjobb csapataival küzdhetnek a fináléban.

Fantasztikus eredményt ért el a Rátgéber Akadémia a két legkisebb versenykorosztályban: U11 és U12-es fiú és leány csapatai is bejutottak az országos döntőbe, ahol a legjobb csapatokkal mérhetik össze tudásukat az ifjú pécsi kosarasok. A gyermek (U12) Országos Jamboree-ra most hétvégén kerül sor. A fiú döntő alsó- és felsőházi mérkőzéseinek házigazdája a Rátgéber Akadémia lesz május 22-24. között, míg az U12-es leány csapat Budapesten döntőzik ugyanebben az időben. Mindkét csapatunk a felsőházban, a legjobb nyolc csapat között bizonyíthat. A kenguru fiú és leány Országos Jamboree június 5-7-e között lesz, előbbi Székesfehérváron, utóbbi pedig Miskolcon.

A Rátgéber Akadémiának már három érme van az idei bajnoki szezonban: a junior lányok ezüstérmet, a junior fiúk és a kadett lányok pedig bronzérmet szereztek.

„U12-es fiú csapatunk egész évben nagyon kiegyensúlyozottan teljesített, a négyfordulós alapszakasz után a felsőházas szakaszt is megnyertük, így a legjobb nyolc csapat között versenyezhetünk a döntőben!” – mondta el Szentpáli Gergő, az U12-es fiúk vezetőedzője, aki nagyon büszke csapatára. „Az egész csapatra hatalmas szív és küzdeni tudás volt jellemző végig a szezon során, ez az, ami miatt idáig eljuthattunk. Biztos vagyok benne, hogy a döntőben is mindenki a maximumot fogja nyújtani a három nap során. Négy jó mérkőzést várok az Országos Jamboree-tól, ahol hazai pályán mutathatjuk meg, hogy hol tartunk jelenleg a munkában. Nagyon örülünk, hogy a Nemzeti Junior Fiú és Kadett Leány Döntő után ismét házigazdák lehetünk, ez nagy megtiszteltetés a Rátgéber Akadémia számára, és remélem, gyermek fiú csapatunk is hasonlóan szép eredménnyel zárja majd a tornát, mint a junior és kadett csapatunk. Gyertek sokan szurkolni a fiúknak!”

Bekk Zsanett U12-es leány csapatával Budapesten lép pályára az Országos Jamboree-n. „A mi régiónk előnye az volt a szezon során, hogy sok fiú csapattal mérkőzhettünk, ezért csapatom hozzászokott a keményebb és nagyobb iramú találkozókhoz. A lánycsapatok közül a Szekszárdot egyszer, a PVSK-t kétszer is sikerült legyőznünk, és úgy érzem, technikailag, taktikailag és csapatként is előrébb tudtunk lépni idén. Tavaly az Országos jamboree alsóházában küzdöttünk, idén viszont egyetlen pécsi csapatként jutottunk be a legjobb tizenhat csapat közé, és a felsőházban harcolhatunk minőségi csapatok ellen. Úgy gondolom, ilyen csapatokkal érdemes döntőt játszani, remélem, minél jobb és izgalmasabb mérkőzéseket játszunk majd!”