“Nem kell tőlünk félteni a demokráciát”

Nem kell tőlünk félteni a demokráciát, amiért küzdöttünk – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Gyertyák a szabadságért című, a lengyelországi hadiállapot kihirdetésének harmincadik évfordulóján tartott nemzetközi konferencián kedden Budapesten.

A Terror Háza Múzeum és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendezvényén a kormányfő helyettese úgy fogalmazott: “azoknak az embereknek, akik féltik tőlünk a demokráciát, nyugodtan mondhatjuk, hogy mi tudjuk, mi a demokrácia igazi értelme”, mert – mint hozzátette – “mi küzdöttünk ezért a demokráciáért, mi nem ajándékba kaptuk a szabadságot és a demokráciát”.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a magyar és a lengyel nemzet is “ott volt mindig a szabadságért és a demokráciáért küzdő nemzetek élvonalában”. Végül keserves harcban ki tudták vívni a demokráciát, és ebből nem engednek – fűzte hozzá.

Megjegyezte: amit a magyar nemzet tett 1956-ban, illetve amit a lengyel nemzet tett a későbbiekben a demokráciáért és a szabadságért, “az olyan erőfeszítés, teljesítmény és érdem, amelyet büszkén mutathatunk Nyugat-Európának”.

A belpolitikai viták és az esetleges külpolitikai ütközések közepette is ott van az alapvető érdekazonosság: szabad nemzetek vagyunk, és szabad nemezetek akarunk maradni, Lengyelország is, Magyarország is – jegyezte meg.

Meglátása szerint amikor a lengyel hadiállapotról emlékeznek meg, akkor is az a legfőbb tanulság, hogy “itt van a múltunkban az elnyomás, itt van a múltunkban a diktatúra, de éppen ezért és éppen ennek ellenére szabadok akarunk maradni”.

Krzysztof Kwiatkowski volt lengyel igazságügy-miniszter előadásában szólt arról, hogy Lengyelországban a rendszerváltozáskor ötezer ügyészt, akik az előző rendszerben dolgoztak, felmentettek, majd a Szolidaritással egyeztetve, valamint az állampolgárok jelzéseit is figyelembe véve megvizsgálták, hogy az adott ügyész folytathatja-e a munkáját. Összesen száz ügyész “akadt fenn a rostán” az ötezerből – tette hozzá.

Közölte, a bírók munkaviszonyát nem függesztették fel, a politikai pereket vezető katonai bírókkal szemben viszont vizsgálatot indítottak. Közülük hozzávetőleg százan önként távoztak a pályáról, és esetenként ügyvédi magánpraxist kezdtek – mondta.

Krzysztof Kwiatkowski elmondta, hogy 300 millió eurónak megfelelő összeget fizettek ki a pártállami rendszer kárvallottjainak kárpótlásul, de még mindig vannak tíz-egynéhány éve zajló perek. Az egyik a hadiállapot bevezetőjének, Wojciech Jaruzelskinek és a kommunista pártvezéreknek a pere, amelyben eddig több mint ezer tanút hallgattak meg.

A törvénykezés azért is halad lassan, mert “a demokratikus államnak be kell tartania az összes törvénykezési formulát, még egy olyan személlyel szemben is, akiről biztosan tudjuk, hogy bűnös” – fogalmazott, kiemelve: ennek a pernek a tárgyalását az is gátolta, hogy a bíró, illetve az egyik ülnök is meghalt az eljárás közben, emiatt az összes tanút újra meg kellett hallgatni a lengyel törvény értelmében.

A volt igazságügy-miniszter kifejezésre juttatta, hogy a lengyel közvélemény nem szeretné, hogy 85 éves embereket bebörtönözzenek, de az emberek többsége várja a jogi procedúra mihamarabbi befejezését is. Ugyancsak hátravan még a gdanski hajógyári munkások 1970-es felkelésének leverésében közreműködő egykori pártállami szereplők felelősségre vonása – hangsúlyozta.

Krzysztof Kwiatkowski átadta a Szolidaritás szakszervezet 20 évvel ezelőtti újjáalakulásakor készült zászlóit Navracsics Tibornak és Schmidt Máriának, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának.

Schmidt Mária előadásában arról beszélt, hogy Helmut Schmidt volt nyugatnémet kancellár nemrégiben azt állította: valószínűnek tartotta a szovjet intervenciót 1980-ban, mert tudta, hogy a lengyel-szovjet határon erőteljes katonai mozgások voltak. A korábbi kancellár egy 2010-ben megjelent könyvében úgy értékelte, hogy Jaruzelski “a kisebbik rosszat választotta”, és a hadiállapot bevezetésével előzte meg a szovjet intervenciót.

A történész, egyetemi tanár rámutatott: a szovjetek nem akartak beavatkozni Lengyelország ügyeibe, még akkor sem, amikor 1981 februárjában Brezsnyev szovjet pártfőtitkár az SZKP XXVI. kongresszusán úgy fogalmazott: “Lengyelországot nem hagyjuk bántani”. Ezzel együtt blöffnek nevezte a szovjet nyomást.

Mint mondta, a szovjetek gazdasági lehetőségei túlságosan behatároltak voltak politikai ambícióikhoz képest. A hadiállapot bevezetése után Lengyelországban 115 embert végeztek ki. Az Egyesült Államok 50 millió dollárral támogatta a Szolidaritást. “A lengyel nép nem maradt tehát egyedül”, az Egyesült Államok pedig kinyilvánította, hogy “a Szovjetuniót le fogja győzni” – állapította meg.

Lengyelországban 1981. december 13-ra virradó éjszaka vezették be a hadiállapotot – Magyarországon a szükségállapot szót használták – a szocialista rendszer elleni tömegmozgalom felszámolásának szándékával. A titkosszolgálat mintegy háromezer ellenzéki személyiséget, köztük a Szolidaritás szakszervezet csaknem valamennyi vezetőjét letartóztatta és internálta, élükön Lech Walesával, a Szolidaritás alapítójával. Katonai egységeket vezényeltek az ország városaiba, cenzúrázták a telefonbeszélgetéseket és a postai küldeményeket. Egy időre betiltották szinte az összes napilapot, csupán a Lengyel Egyesült Munkáspárt lapja, a Trybuna Ludu és a hadsereg újságja, a Zolnierz Wolnosci jelenhetett meg.