Őrizetben vannak a Tarlós lakását feltörők

Betörtek a Tarlós István főpolgármester és húga közös tulajdonában lévő, egy éve üresen álló III. kerületi lakásába – erősítette meg az MTI információját Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.

Mint mondta, a főpolgármester édesanyja egy éve meghalt, és Tarlós István a húgával közösen örökölte az ő III. kerületi lakását. Ebbe a nem lakott ingatlanba törtek be pénteken – mondta a kommunikációs igazgató.

Az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság délután azt közölte: a nyomozás során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével három ember gyanúsítható megalapozottan, akik közül kettőt – egy 42 éves és egy 24 éves férfit – szombat hajnalban elfogtak a X. kerületben.

A rendőrség szombat este tudatta: őrizetbe vették a harmadik gyanúsítottat, egy 30 éves férfit is.