Extrém sarkvidéki expedícióra vállalkozik a pécsi lány

Sándor Fanninak, a pécsi születésű személyi edzőnek és gyermekfitnesz-oktatónak jelenleg egy álma van: háromszáz kilométert megtenni a skandináv téli vadonban egy szánon, kétszáz képzett szánhúzó kutyával, extrém sarkvidéki körülmények között. A norvég hegyek között kanyargó Fjällräven Polar expedícióra Közép-Európából csak ketten juthatnak ki, egy a lényeg: bírni kell a hóvihart, a mínusz 30 fokot és készen kell állni bármire, amit a kalandos sarkvidéki túra tartogat.

A Fjällräven Polar expedícióra minden évben 18 év fölötti, sportolói múlttal rendelkező amatőrök jelentkezését várják, akik közül tíz szerencsést a közönség választhat ki egy internetes szavazás során, a maradék tíz embert pedig a szervezők választják ki; így utaznak összesen húszan. Szavazni a saját régiónkban jelölt jelentkezőkre tudunk, egészen december 14-ig.

2018 áprilisában, a skandináv örökfagy vidékén a jelöltek összesen háromszáz kilométert tesznek meg szánon, képzett szánhúzó kutyák, alaszkai és szibériai huskyk segítségével egy folyót követve, amit sosem fognak látni, hisz befagyva kanyarog alattuk. A kiválasztott húsz amatőr kalandor három napig a szabad ég alatt alszik majd, megbirkózva az akár mínusz 30 fokos hideggel, hóviharokkal és a vadon olykor-olykor már veszélyes körülményeivel.

– Az expedíció célja az, hogy megmutathassuk: megfelelő felszereléssel bárki képes megtenni egy háromszáz kilométeres távot. A szánhúzás háromnapos, két éjszakát töltünk a természetben. Én egy éve tudok a versenyről, azóta a bakancslistámon szerepel a kijutás – meséli Sándor Fanni.

A magyar jelentkezők a közép-európai csoportban versenyeznek egymással a szavazatokért, ez a legnépesebb mezőny, itt van a legtöbb ország.

fotó: Bársony Bence

– Én már 6 éves korom óta sportolok, tornáztam és ritmikus gimnasztikáztam, majd a sportaerobik szerelmese lettem. Pécsen kezdtem el edzeni, majd később válogatott szinten versenyeztem. Jelenleg személyi edzőként és gyermekfitnesz-oktatóként dolgozom. Két versenyszezonban kipróbáltam magam a fitneszversenyek világában is.

Minden sport érdekel, és bármit szívesen kipróbálok – meséli a pécsi lány. A téli sportokat viszont eddig még nem volt lehetőségem kipróbálni – mondja – pont ezért vonz, mivel kihívásnak és egy óriási élménynek tartom ezt az expedíciót. Talpraesettnek és a sport miatt igen kitartónak gondolom magam, így nagyon szívesen nekivágnék ennek a kalandnak és utána szívesen beszámolnék az élményeimről.

Itt szavazhatunk Fannira, december 14-ig!