Hirdetés

Örök kérdés és vitaforrás: szabad-e kismamáknak sportolni? Természetesen ez a téma is a „semmi sem fekete-fehér, minden összetett” kategóriájába tartozik oly sok egyébbel karöltve, azonban jócskán vannak ajánlások és vélemények, melyek ugyan némileg talán eltérnek egymástól, de egy dologban mégis egyeznek: ez az az állítás, mely szerint a gyermekáldás természetes állapot, nem pedig betegség. Ebből az alaptézisből kiindulva tehát, miért is ne végezhetne némi testmozgást a várandós, ha nincs semmilyen gátló tényező? Pécsi szakembereket kérdeztünk. 

Vannak persze a testmozgásnak olyan formái, amik nagyobb kockázattal járnak, mint más sportágak. Kizárt például, hogy a szülész-nőgyógyászok épp a kickboxot vagy a lovaglást, az eséssel, ütközéssel, vagy veszélyes fizikai érintkezéssel járó egyéb edzéseket ajánlanák állapotosok számára. Szintén oda kell figyelni olyan gyakorlatokra, melyeknél hason- vagy háton fekvést kellene prezentálni.

Hangsúlyozandó viszont, hogy nem a speciális „terhestorna” létezik csupán, mint alternatíva.

Mint azt lapunknak elmondta, dr. Panka Tibor, a pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika főorvosa szerint az aktív életmód kifejezetten jót tesz a babát váró nőknek, hiszen a szülés nem más, mint megerőltető izommunka, így fitt hölgyek nagy valószínűséggel könnyebben hoznak világra egy (vagy több) csecsemőt.

– A hozzám fordulók között akadt komoly szinten sportoló kismama, de kétségkívül érkezik sok, kevésbé sportos hölgy is a klinikára. Én több mint 30 éve mindenkinek azt mondom, hogy a testmozgás nagyon hasznos dolog, és lehet, sőt kell végezni a várandósság alatt is, természetesen kicsit könnyített formában. Ne ilyenkor próbáljanak javítani a rekordokon és nem szerencsés a „ugrálós” mozgás sem, de tény, hogy a szülőszobán is előnyben indulnak az edzett nők, szimplán fejlettebb izomzatuk miatt. Azzal ellentétben, amit magazinokban néha olvashatunk, nem szükséges drasztikus életmódváltás a terhesség alatt, csak indokolt esetben, ha komplikációk alakulnának ki. Azt ajánlom, hogy

bátran gyalogoljanak, teniszezzenek, tornázzanak, kocogjanak, biciklizzenek, ússzanak természetes vizekben, járjanak edzőterembe a gyermekáldás előtt állók

– így a klinikai főorvos.

Pocsai Réka személyi edző, aki már több várandóssal dolgozott együtt az évek során. Mint lapunknak elmondta, szerinte alapvetően nincsen akadálya annak, hogy áldott állapotban lévő nők konditerembe járjanak. Emellett természetesen mindig szem előtt kell tartani az aktuális körülményeiket: milyen a fizikumuk – korábban sportoltak-e, milyen mozdulatok nem esnek jól nekik, mennyire fáradékonyak, a terhességgel kapcsolatban van-e esetleg valamilyen nem figyelmen kívül hagyható szövődmény. Amennyiben az illető a babavárást megelőzően is aktív életet élt, továbbra is élvezi a mozgást és az orvosa sem tanácsolta az edzés abbahagyását, akár még a harmadik trimeszterben is folytathatja óvatosan a tréner szerint.

– Edzések alkalmával figyelembe veszem, hogy az ízületek és kötőszövetek megváltoznak várandósság alatt, így a gyakorlatok kivitelezése is módosul kicsit. Bizonyos mozdulatokat és testhelyzeteket egy idő után kerülni kell. Ilyenek például a nagy súllyal terhelt lábtoló gép és a guggolás, a hason és a hanyatt fekvés. A balesetveszélyre is jobban ügyelünk, az olyan helyzeteket, ahol a kismama kibillenhet az egyensúlyából megelőzzük. Mindemellett hangsúlyt fektetünk rá, hogy a pulzus ne menjen fel túlságosan, illetve nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy sokan ilyenkor hajlamosabbak a görcsökre – fejtette ki a szakember.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés