Börtönben ült a pécsi szabadságért

"Naivak voltunk"

Dr. Debreczeni László nyugalmazott tisztifőorvos az ’56-os szabadságharc egyik legjelentősebb pécsi vezéralakja volt, aki két évig ült börtönben azért, mert ellenállásra buzdította a város forradalmi ifjúságát, a harcosokat, a pécsieket.

hirdetés

-Hogyan került a pécsi forradalom közepébe?
-Az életem akkor vett komoly fordulatot, mikor október 22-én az egyetemi Diákparlament levezető elnökének választottak. Az alapvetően áldemokratikus és manipulált Diákparlamenttel szemben ezen az eseményen felszínre került végre a fiatal pécsiek szabadságvágya, „kiszabadult a szellem a palackból”. A fél egyetem ott volt, ezer lánglelkű fiatal, a kerítéseken is lógtak a forradalmi beszédek alatt. Ekkor figyeltek fel rám is, később pedig a felkelő egyetemisták vezetőjeként ítéltek el a hadbíróság előtt, pedig nem voltam az.

"Naivak voltunk"
“Naivak voltunk”

-Milyen volt a hangulat Pécsen a forradalom kitörésekor?
-Sokan nem tudják, de Pécsen nem igazán volt forradalmi hangulat, nem is készültünk rá. Én sem voltam soha forradalmi alkat, inkább szelíd lelkű humanistának mondanám magam. Az egyetemi tüntetés híre elterjedt a városban, a pécsiek reagáltak a fiatalok szabadságvágyára és tenni akartak egy jó ügy érdekében. Október 25-én pedig végre az egész város tüntetni indult, tízezrek vonultak a 48-as tértől a Városházáig.

-Nem voltak fennakadások a tüntetések során?
-Nem, ellenkezőleg. A tömeg hatalmas erejű hangadásának nem tudott ellenállni a hatalom, október 28-ára győzött is a pécsi forradalom, egyetlen lövés nélkül. Az pedig, hogy nem sérült meg senki, mindkét fél érdeme. Belelőhettek volna a tömegbe, de nem tették. Egy kritikus pont azonban volt, ugyanis amikor a Városházán feloszlatták a korábban megalakult Forradalmi Bizottmányt, elterjedt a híre annak, hogy pár diákot foglyul ejtettek. Amikor a tömeg a foglyok megsegítésére vonult, láttuk, ahogy gépfegyverek merednek felénk. Ha pedig az igazságérzet által túlfűtött egyetemistaként túl közel mész egy fegyveres katonához, félő, hogy megremeg az ujja a ravaszon. Később kiderült, hogy nem is voltak foglyok. Ki tudja, mi történt volna, ha agresszívabb a tömeg.

"Nem volt véres forradalom Pécsett"
“Nem volt véres forradalom Pécsett”

-Hogyan élték meg a Záhony felől közeledő szovjet tankok hírét?
-Naivak voltunk és nem igazán hittük el, hogy bármi rossz történhet a sikerek után. A forradalmi hevület euforikus élmény, úgy vakított el minket, mint a szerelem a szerelmeseket. Nem törődtünk a rádióból érkező vészjelzésekkel, amelyek azt hirdették, hogy az oroszok nem kifelé, hanem befelé jönnek.

-Mi történt, mikor Pécsre értek a tankok?
-A városhatárban mondták nekünk, hogy „rendet akarnak csinálni”. Mi mondtuk, hogy itt rend van. Akikkel kommunikáltak, megkérték őket, hogy ne éjszaka jöjjenek be a városba, mert lehet, hogy a megrettent forradalmárok rájuk lőnek. Ha pedig lövöldözni kezdenek a tankokra, azok csak ágyúval tudnak visszalőni, gyalogság ugyanis nem jött. Rommá lőtték volna a várost azzal a körülbelül 100 tankkal.

"A szó fegyverével" követett el bűnt a szovjetek szerint
“A szó fegyverével” követett el bűnt a szovjetek szerint

-Volt valami tervük a szovjetek megfékezésére?
Volt védelmi tervünk, Csikor Kálmán dolgozta ki a pécsi Forradalmi Katonai Tanáccsal együtt. A város déli és keleti határában álltak volna fel nagyjából 2500 fővel, akik között egyetemisták, munkaszolgálatosok és nemzetőrök is voltak. A látványos és egyértelmű túlerő láttán azonban letettek az ellenállás gondolatáról.

-A forradalom leverése után Ön nem menekült. Miért?
-Egyrészt ezer szál kötött Pécshez és az országhoz. Itt éltek a szeretteim, barátaim, ismerőseim. Másrészt pedig nem éreztem úgy, hogy menekülnöm kellene, nem hittem, hogy bármi rosszat vagy erőszakos tettet elkövettem volna, amiért büntetés járna. Én csak beszéltem az egyetemistákhoz. A hadbíróság ezért „a szó fegyverével elkövetett erőszakért” ítélt el. Ma már látom, hogy naiv voltam, nem láttam előre, hogy mekkora lesz a felelősségre vonás.

-Milyen volt szembesülni a büntetésével?
-Rettenetes volt hallani, ahogy a megtorló hadbíróság sorra mondja ki az életfogytiglani börtönbüntetéseket és a halálbüntetéseket társaimra, egyre csak közeledve az én nevemhez. Amikor meghallottam, hogy „3 és fél év börtönbüntetés”, az első gondolatom az volt, hogy „megúsztam”.

-Amnesztiával szabadult 2 év után. Milyen volt újra szabadon?
Miután szabadultam, azért nem mentem el, mert arra vártam, hogy végre befejezhessem az egyetemet, amelyet ötödévesen kellett elhagynom. Erre csak 1963-ban került sor, addig ott dolgozhattam fizikai munkásként és később orvosként, ahol csillés is voltam: a bányáknál. Büntetésként szánták ezt nekem, de nem úgy éltem meg. Amikor végre lediplomáztam, összesen 6 év volt köztem és a velem együtt végző diákok között. De az micsoda 6 év volt! A múltamtól csak 1989-ben tekintettek el, amikor a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál kineveztek üzemi főorvosnak.

  • Fóris Béla

    Arról nem beszél, hogy hűség és megbánó nyilatkozatot kellett aláírnia, hogy befejezhesse az egyetemet.