Egy kis somogyi faluban, az anyatejjel szívta magába a német nemzetiségi kultúrát. Gyermekkorában a helyi néptáncegyüttesben ropta, majd trombitán játszott a zenekarban, aztán német-történelem szakos egyetemistaként mélyítette el ismereteit a németség történetével, kultúrájával kapcsolatban. S még meg sem száradt diplomáján a pecsét, máris a Lenau Ház igazgatói székében találta magát. Szeitz István huszonhét éves, és azt sem bánja, ha reggeltől estig kell dolgoznia, ugyanis a munkája a hobbija.
Szerencsésnek vallja magát, mert egy olyan, svábok lakta szórványtelepülésen, a somogyi Szulokon nőtt fel, ahol máig erősen él a néphagyomány, kicsik és nagyok egyaránt ápolják nemzetiségük zenei, táncos és kulturális örökségét. Szeitz István belenőtt ebbe a kultúrába, s mindazt, amit arról megtanult, most a Lenau Ház élén kamatoztatja, sőt, reményei szerint nemzetközi szintre emelheti a közeljövőben.
– Nem istenkísértés manapság egy ilyen intézményt vezetni?
– 2010-ben kerültem ide, amikor a válság kezdett kiteljesedni a kultúra területén is – mondja. – A legnehezebb a ház fenntartása, hisz komoly rezsiköltséggel kell számolnunk. Öt kiadó szobánk révén panzióként is működünk, de ez csak annyi bevételt hoz, amennyit a pályázatokhoz önerőként fel kell mutatnunk. Nem panaszkodom, stabilan működünk.
– Miként sikerül becsalogatniuk a közönséget?
– Minél szélesebb réteg érdeklődésére számító, változatos programokkal igyekszünk előállni. Kiállításokat, irodalmi esteket rendezünk, filmklubunk elsősorban a fiatalok körében népszerű. Olyan német alkotásokat vetítünk, amelyek másutt nem hozzáférhetők, s noha többségében díjnyertesek, mégis, alig ismerik őket. Lássuk be, az itthoni kínálatban az amerikai filmek dominálnak, üdítő kivételt jelent néha egy-egy francia, spanyol, olasz vagy brit alkotás, német pedig alig akad. Mi ezen próbálunk változtatni. Vetítéseink ugyanúgy ingyenesek, mint programjaink 95 százaléka. A DBU szekszárdi színházlátogatásaihoz kérünk csak némi útiköltség-hozzájárulást. Közönségünk leghűségesebb rétege eddigi fenntartónk, a Lenau Egyesület tagjai közül való, ez évtől az Országos Német Önkormányzat is segíti működésünket. Törzsközönségük másik rétegét a középiskolások és az egyetemisták adják. Miután rendezvényeink 99%-a német nyelvű, kultúránk mellett igyekszünk a nyelvünket is ápolni. Nálunk tartja próbáit egy német amatőr színjátszó csoport is, mely klasszikus darabokat mutat be. Hamarosan Debrecenbe, majd április végén Brnóba utaznak színházi találkozóra.
– Igazgatóként reggel nyitja, este zárja az intézményt?
– Majdnem. Pörgősebb időszakban reggel nyolctól akár este tízig is bent vagyok. De a hétvégéim szabadok, és a nyár is a pihenésé, hisz júliustól szeptemberig programszünet van a házban. Olyankor hódolok olvasási szenvedélyemnek, előkerülnek a történelmi témájú könyvek és a szépirodalom. Zenét is szívesen hallgatok, nemcsak mait, hanem a hagyományos sváb népzenét is, hisz egykor magam is muzsikáltam.
– Ha bekopogna az ajtaján egy mecénás, mire fordítaná a pénzt?
– Nagyon szeretnék meghonosítani egy összművészeti német fesztivált, amelyre nemcsak itthonról, hanem a határon túlról is érkeznének fellépők. Középpontjában egy koncertsorozat állna, ezt színesítenék irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai programok. Bemutatkoznának a nagy hagyományú német fazekasság jeles képviselői, s a hosszúhetényi üvegfúvókat is meghívnám, bár egy mobil huta napi bérlete félmillió-egymillió forint között van, de ha nagylelkű a támogatónk, talán ez is beleférne a költségvetésbe. És persze főnének a finom sváb ételek is, mindannyiunk örömére.
– Mi a kedvence?
– A hagyományos sváb étkek mellett a babgulyást imádom. Magam is főzögetek, kísérletezem pörkölttel, gulyással, levesekkel, tésztafélékkel. Csak sütésre nem vállalkozom.
– Öt év múlva mivel lenne elégedett?
– Ha az újságok arról számolnának be, hogy sikeresen lezajlott az említett fesztivál, hogy művészettörténeti szempontból is jelentős kiállítást rendezhettünk a legkiválóbb német képzőművészek alkotásaiból, s nagy érdeklődés mellett adott otthont a Lenau Ház Nobel-díjas német írók felolvasóestjének, melyen itt volt Günter Grass és Herta Müller.
– Nagyszabású tervek…
– De hiszem, hogy megvalósíthatók. Hálát adok a sorsnak, hogy a hobbim lett a munkám. Szeretném ezt alázattal végezni, úgy, hogy a hozzánk ellátogatóknak lelki, szellemi élményt nyújtsunk, s pozitív élményekkel gazdagodjanak. Ha ez sikerül, már érdemes volt megdolgoznunk azért a napért.
