Hogyan készül a rajzfilm?

Animáció, rajzfilm3

hirdetés

A magyar animációsfilm-készítés 100 éves és a pécsi több mint több évtizedes történetébe enged bepillantást az a tárlat, amely egy hónapon át tekinthető meg a Király utcai Hattyúházban.

Animáció, rajzfilm1

Mint azt Rozsnyai Ilona, a tárlatot szervező Total Art Egyesület program- és sajtómenedzsere elmondta, a tárlat a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében februárban Budapesten debütáló Magyar Animáció 100 című kiállítás anyagának nagy részét mutatja be, de kiegészül a pécsi animációsfilm-készítés több évtizedes történetét felölelő gyűjteménnyel is.

Animáció, rajzfilm2

A Király utcai Hattyúházban megtekinthető kiállítás az első amatőr trükkfilm-kísérletektől vezeti végig a látogatókat a videómegosztókon népszerű kortárs animációs kisfilmekig, mutatja be e filmágazat legfontosabb hazai állomásait, kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését, a munkák mögötti alkotókat.

Animáció, rajzfilm6

A tárlaton képekkel gazdagon illusztrált szöveges tablókon mutatják be a filmkészítés folyamatát, de vetítéseket is tartanak. A kiállításon számos más érdekesség és kordokumentum tekinthető meg.

A látogató megismerheti a rajzfilmek készítésének mozzanatait, láthatja, milyen aprólékos munkával készültek a híres magyar animációs filmek a hőskorszakban.

Animáció, rajzfilm4

A sajtómenedzser kitért arra, hogy a magyar filmgyártás történetének legszínesebb fejezete az animációs film, olyan máig népszerű karaktereket köszönhetünk neki, mint a Kiskakas, Gusztáv, Vuk, a Mézga család vagy Grabowski.

A kiállítás, amelyet pénteken késő délután Őri László alpolgármester nyit meg,  június 14-ig tekinthető meg Pécsett jelképes árú belépő megváltása mellett.