Miniföldrengések lesznek a Mecsekben!

Zajjal nem jár ugyan, de előfordulhat, hogy egy-egy mérést többször is meg kell majd ismételni. Bogádtól Szemelyig összesen 200 négyzetkilométernyi területet vizsgálnak át, melynek célja a geotermikus potenciálok felmérése. 

hirdetés

A projekt célja, hogy Mecsek déli felén a geotermikus energiafelhasználás lehetőségeit felmérjék. Ehhez földtani kutatásokat végeznek, de a projekt magába foglal műszer- és módszerfejlesztést is.

Molnár János,  a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Geochem Kft.-vel és a Rotaqua Kft.-vel közösen, a konzorciumi formában benyújtott projekt 1,8 milliárdos forintból – közel 40 százalékos önerő mellett – valósulhat meg.

A vezérigazgató kifejtette, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív programban megvalósuló kutatási tervet a megyei kormányhivatal bányászati osztálya engedélyezte, így a kapcsolódó mérések, kutatások megkezdődhetnek, a mérési feladatokat a Geomega Kft. fogja ellátni. A 200 négyzetkilométer nagyságú kutatási terület érinti Bogádot, Ellendet, Keszüt, Kozármislenyt, Magyarsarlóst, Nagykozárt, Pécset, Pécsudvardot, Pellérdet, Romonyát és Szemelyt is. Az eredmények ismeretében az érintett településeknek lehetősége nyílik az esetleges geotermikus energia lehetőségeinek kiaknázására.

Csicsák József projektvezető részletezte, két különböző típusú kutatásra kerül sor: felszíni geofizikai szeizmikus mérésekre és elektromágneses mérésekre. A szeizmikus mérések júniusban már elindultak, GPS segítségével kijelölik a mérési pontokat, valamint vevőegységek, talajmikrofonok telepítési pontjait az ingatlanokon, termőföldeken, közutakon és a települések utcái mentén.

Az úgynevezett mérési vonalak mellett 25 méterenként lesznek vezeték nélküli terepi adatgyűjtők és a hozzájuk csatlakozó érzékelők.

Ezek kihelyezése után önjáró vibrátor járművekkel kis energiájú szeizmikus rezgéshullámokat gerjesztenek, melyek visszaverődnek a földtani szerkezetekből és a réteghatárokról. A hullám kibocsátása és a felszínre való visszaérkezése között eltelt idő mérésével, az adatok további elemzésével megismerhetővé válik a vizsgált terület földtani felépítése, szerkezete. A rezgéskeltés lakott területen kizárólag az utakon, utcákon történik, továbbá magánterületet csak a mérőeszközök kihelyezésére vesznek igénybe, a tulajdonosokkal egyeztetett módon.

Csicsák József közöle, egy-egy ponton a mérés ideje általában 8-12 óra, zajjal, mozgással nem jár. A mérést végző szakemberek fokozottan ügyelnek, hogy kárt ne okozzanak, nyomokat ne hagyjanak, de előfordulhat, hogy a vizsgálatot többször meg kell ismételniük a sikeres kutatás érdekében.

A mérések eredményeként földtani keresztmetszeteket kapnak, amelyek érzékletesen szemléltetik a szerkezetek mélységét, vastagságát és kifejlődését.

A Mecsekérc Zrt. kéri a lakosság és az érintett ingatlantulajdonosok türelmét és megértését, a fejlesztés részletes bemutatása és a kapcsolattartók elérhetősége az alábbi linken megtalálható.