Sört főz és sznúkerezik a pécsi docens

Andrew C. Rouse, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Andy, a PTE egyetemi docense 38 évvel ezelőtt jött először Magyarországra. Elsajátította a nyelvet, sőt szépirodalmi műveket fordít és lektorál. Közben angol népzenét játszó együttesével koncertezget, néhány éve pedig már saját sörét főzi. A teát csak kényszerből issza meg, de a sznúkert imádja.

hirdetés

– Sokan mennek Angliába egy jobb élet reményében, Ön mégis fordított utat járt be. Miért?

– Az egyetem elvégzése után kerültem Magyarországra. 1970-ben hozták létre Pécsett az angol tanszéket, ehhez pedig kellett egy testvérintézmény, ahova a diákok kimehetnek a nyelvet gyakorolni. Három év elteltével egy csereprogram is alakult, amelyen később én is részt vettem. Igaz, én nem nyelvet tanultam, a „pedagógiai rendszerek összehasonlításának céljával” érkeztem ide.

– Rögtön itt is maradt?

– Nem, hiszen az egyetemet otthon szerettem volna befejezni, eredetileg dráma és zene, később mégis angol szakon. Aztán 1977-ben mint turista tértem ide vissza. Mondjuk ki őszintén: a lányok miatt. A következő évben pedig sikeresen megpályáztam egy állást a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Így jöhettem ide oktatni, bár a lehetőség majdnem meghiúsult, ugyanis kis híján megszüntették Magyarországon az általános iskolai angoloktatást. Az egy éves szerződésem ugyanakkor már 1979 óta tart, bizonyos módosításokkal.

A lányok miatt tért vissza Magyarországra

– Miért választotta Pécset?

– Akkoriban nálunk sem volt fenékig tejfel az élet. Ekkortájt kezdődött a Thatcher-korszak, ami nagyon hasonlított a mostani magyar helyzethez. Kevés volt a munkalehetőség, ennek ellenére sokan mégis azt gondolták, hogy az emberek azért nem dolgoznak, mert lusták. Az öcsém például hozzám hasonló végzettséggel több száz sikertelen állásinterjún vett részt.

– Itt legalább biztos állás várta.

– Akkoriban jó volt Magyarországon lakni, igazán élhető volt. Egy család jóval gyakrabban járt étterembe, idegen szemmel úgy tűnt, hogy szinte mindenkinek volt hétvégi háza, szőlője. Az emberek jól érezték magukat. Ráadásul velem is megtörtént az, ami a legtöbb fiatal brit férfivel: beleszerettem a magyar nőkbe!

10 évig bírta a panelt

– Mi volt az első benyomása?

– Amikor leszálltam a buszról, tátva maradt a szám. Pécs belvárosa olyan volt szeptemberben, mint London leggazdagabb negyede. A hűvös időben minden nő bundában volt, ami Angliában akkoriban szinte elérhetetlen és méregdrága volt. Ráadásul politikailag sem igazán volt kívánatos a viselése.

– Hogy érzi magát a városban?

– Kezdetnek lehúztam itt 10 évet egy panellakásban, aztán kiköltöztem Martonfára. Bár a munkahelyem és a zenekarom szerint még mindig pécsi vagyok. De ideköltözni is olyan volt, mint egy hosszú kapcsolat: először imádtam Magyarországot és nem tudtam betelni vele, aztán ahogy elkezdett múlni a szenvedély, egyre jobban megismertem környezetem egészét, a hibákkal együtt. Ráadásul az ember is egyre cinikusabb, ahogy öregszik.

– Akkor megbánta a költözést?

– Nem, hiszen számos dologért lehetek hálás: például ezáltal lettem képes szépirodalmi műveket fordítani magyarról angolra, de például propagálhatom is az angol népzenét Magyarországon. Így már nem vagyok egy a millióból.

– Nehéz volt megtanulni a nyelvünket?

– Na, megérkeztünk! Az újságírók mindig felteszik ezeket a kérdéseket: mennyire ízlik a magyar konyha?, vagy ugye bonyolult a nyelv? Az itteniek valamiért szeretik azt hinni, hogy nehéz megtanulni magyarul, pedig sok külföldivel találkoztam már, akik mind nagyszerűen beszélik. A Londoni Egyetem magyar tanszékvezetője is két dolgot mondott nekem, mielőtt idejöttem dolgozni: először is azt, hogy ne legyek beteg, mert rettenetes az orvosi ellátás. Igen, ez a hetvenes években volt. Illetve azt tanácsolta, hogy ne higgyek azoknak, akik szerint nehéz megtanulni a magyart. Nem bonyolult ugyanis, csak más. A nyelvek olyanok, mint a hangszerek: van, amelyiket könnyebb elkezdeni, de profi módon mindegyiket nehéz használni.

A magyarok szeretik azt hinni, hogy nehéz a nyelvük

– Mi hiányzik a szülőhazájából?

– Nem fogja elhinni, de a sajt. A magyarok ugyanis barbárok ezen a téren. Az ember Angliában egy egyszerű boltban is számos fajta közül választhat, és csak a legkülönlegesebbek tartoznak a drága kategóriába. Itt ellenben csak a sajtnak aligha nevezhető készítmények megfizethetőek, az emberek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a minőséget. Teázni viszont nem szeretek: anti-tea sztrájkon vagyok. Néha kényszerből iszom, de csak azért, mert nem lehet állandóan kávézni.

– Foci vagy krikett?

– Sznúker! Rosszul játszom, de borzasztóan élvezem. Ha például a vb alatt jön hozzánk vendég, akkor nem is figyelek rá. A nagypapám bajnok is volt, de sajnos csak a fekete-fehér tévé korszakában, úgyhogy soha nem lett gazdag. Régen egyébként mást is sportoltam. Általános iskolában dundi gyerekként állandóan az ügyesebb focicsapat kapujában rostokoltam, mígnem gimnáziumban a tesitanárunk meghívott a rögbicsapatba. Egy év alatt majdnem a fele súlyomra fogytam, utána viszont az egész suli egyik leggyorsabb diákja lettem. Egy atlétikaversenyen például az is előfordult velem, hogy a váltóban futottam, és amint átadtam a botot a következő embernek, rohantam tovább, mert engem neveztek súlylökésre is.

Rosszul játssza, de imádja a sznúkert

– Mindig is kedvelte a zenét?

– A tanárkodás és az irodalmi véna mellett mindig is megvolt bennem a zene iránti szeretet, hiszen apám zenetanár volt. Magyarországon hamar találkoztam a Szélkiáltó együttessel, amelynek tagjaival rögtön barátságot kötöttem, együtt léptünk fel a 15. születésnapjukon is. De a családban az idősebb unokatestvérem az igazi népzenész, ő vetette fel a Pécsi Folknapok ötletét is egy Bergics Lajossal folytatott beszélgetés során. Zenekari pályafutásom egyébként a kilencvenes évek elején kezdődött, a Folk Tone Drum nevű kelta formációval, de 1995 óta már saját együttesem is van: a Simply English, amellyel angol népzenét játszunk. Ráadásul mi vagyunk a Brit Ősz rendezvénysorozat házigazdái is, amelyet a SPECHEL Angol és Magyar Kulturális Egyesület szervez, ahol elnökként tevékenykedem. De a koncertezésen és a felvételeken kívül saját havi klubot is vezetünk, így a helyi közönség gyakran találkozhat velünk.

  • snukerstar

    nem fej, hanem hojag

  • pecsipeter

    Hajrá Andy!
    Én ismerem, nagyon jó fej koma.