Jön a Zsolnay Fesztivál 2.0

Csütörtöktől jövő hétfőig várja a vendégeket a második Zsolnay Fesztivál. A kulturális negyedben több mint 100 zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti programon vehetnek részt a látogatók. A fellépők a világ minden tájáról érkeznek, de nem lesz hiány hazai kuriózumokból sem.

hirdetés

Idén a tavalyinál is nagyobb pörgésre számíthat az, aki május 16. és 20. között kilátogat a Zsolnay-negyedbe, hiszen öt hektáron, öt napon át több mint száz programon lehet múlatni az időt. A belépőkért cserébe igazi programkavalkád zúdul az érdeklődőkre, így mindennap érdemes lesz valamiért benézni a negyed területére.

A neves hazai fellépők mellett ugyanis zenészek és művészek érkeznek az Egyesült Királyságból, Franciaországból, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Örményországból, Spanyolországból és Romániából.

Itt lesz a Che Saduka!

Fellép a Nouvelle Vague (F), a Che Sudaka (E), a Stereo MCs DJ Set (UK), a Wattican Punk Ballet (ARM), a Dolus Mutombo (RDC), a Zagar és a Besh o droM. Koncertet ad többek között Fábián Juli & Zoohacker, A Köztársaság Bandája, a Mrs. Columbo, a Jazzrael, a Budapesti Vonósok zenészei és A Magyar Zeneművészeti Társaság Kamaraegyüttese. Idén is lesz zenés séta a negyedben, Palya Bea énekel történeteket a falak közé. A Cseh Tamás emlékesten a zenészt valaha kísérő Ad Libitum együttes hallható majd.

A fesztivál vendége lesz Jókai Anna írónő, Veiszer Alinda pedig Stohl Andrást és Balázsovits Lajost faggatja a vadászatról a Zsolnay Szalonban. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai saját köztéri alkotásaikkal jelennek meg a fesztiválon, Franciaországból egy óriás kaleidoszkóp érkezik, hogy próbára tegye a látogatók tér- és valóságérzékét, és bemutasson egy fantasztikus tárgy- és mozgásszínházi produkciót.

A budapesti színművészeti egyetem hallgatói idén a Térey János Nibelung lakópark című darabja nyomán készült beszédvizsgával (Rába Roland rendezésében) és egy Gyöngyösi Tamás koreografálta mozgásvizsgával mutatkoznak be a közönségnek. A Zsolnay Színház hagyományát folytatva a Gyárturisták szellemes színházi performansz keretében tartanak szokatlan idegenvezetést, a HOPPart Társulat Szörprájzpartiján lakásszínházi előadáson vehetnek részt az érdeklődők.

A Bóbita mindennap szerepet kap

A családokat és a gyerekeket több izgalmas és színes program is várja. A Bóbita Bábszínházban és szabadtéri színpadán rengeteg bábelőadás, gyerekszínház várja a kicsiket és nagyokat, a Planetáriumban a csillagok közé lehet utazni. Az érdeklődők kipróbálhatják a játékkészítést, üvegfestést, a vállalkozó szelleműek „mesehőssé” változhatnak.

De menjünk sorba!

A nulladik napon, csütörtökön már négy órától felvonul a Fanfara Transilvania fúvósegyüttes a Széchényi térről a Zsolnay Negyedbe. Fél hattól sörfőzdei relikviákat tekinthetünk meg a Pirogránit udvaron, hattól pedig az Apostolos teremben adnak gitárkoncertet a Művészeti Kar végzős hallgatói. Nyolctól pedig már a HOPPart Társulat adja elő a Szörprájzparti című lakásszínházi előadást az Inkubátorházban. Ezzel egy időben zajlik a Bóbitában a Cseh Tamás emlékest hét órától, az Ad Libitum együttes tolmácsolásában.

Nyolctól zeng a Pirogránit udvar is: a Manu Chao óta nem volt olyan energikus előadója Spanyolországnak, mint a Che Sudaka. A barcelonai utcazenekar jelszavai: ska, salsa, reggae, dub, punk, akusztikus gitár és elektronikus kütyük. Utánuk, éjjel tíztől ad koncertet a Fanfara Transilvania az E78-ban. A zenekar 10 tagja több generációnyi roma zenész új nemzedékét képviseli. Zeneszeretetük hagyományaikkal együtt apáról fiúra öröklődött.

Nouvelle Vague és Mrs. Columbo

Pénteken már négytől érdemes lesz kivinni a gyerekeket is: a Bóbita Bábszínház A tettyei muzsikusokat adja elő. Közben öttől Palya Beával tehetünk Ráhangolás-barangolás címmel zenés sétát a negyedben. Ugyanekkor a Köztársaság Bandája a Ginkgo téri szabadtéri színpadon szólaltatja meg a népzenét modern hangszerelésben.

Jönnek a franciák!

Fél héttől a Budapesti Vonósok muzsikusai, Várdai István és Murin Jaroszláv közös kamarakoncertet ad a Liszt-teremben, este nyolctól pedig a francia Nouvelle Vague zenekar tolmácsolja a bossa nova magával ragadó eleganciáját, a New Wave melankolikus dallamait a Pirogránit téren.

Utánuk, este tíztől a Mrs. Columbo mutatja meg a dzsessz napos oldalát az E78-ban. A különleges összetételű zenekar könnyed, vidám, bohókás, mégis igényes, játékos és kreatív, hiszen a dzsessz világából indul ki.

Velük egy időben a Tudósok együttes az ArtÉr Társalgóban lép fel. A mikrofonnál kegyetlen írónk és festőnk, a zenekar-alapító drMáriás énekel és fúj, jobbján Tövisházi Ambrus, a Péterfy Bori and Love Band kitűnő vezetője játszik billentyűs hangszereken, balján a Brains kiváló basszusgitárosa, Endrei Dávid nyomja a szédítő futamokat, míg a doboknál Jeli Gergely, a Duna-kanyar legjobb dobosa zúzza a bőröket.

Besh o droM, Zoohacker, Dj Karnics

Szombaton 10-től éjjel 11-ig több mint 50 egyéni fejlesztő és társasjáték lesz egy helyen. A játékos kedvűek Magyarországon alig ismert játékokat is kipróbálhatnak négy tematikus helyszínen, s 15 játékállomáson ülhetnek asztalhoz, ahol fejlesztő, egyéni fejlesztő, családi-, parti- és stratégiai játékokat próbálhatnak ki. Közben pedig kézműves piacot is tartanak a negyedben.

Szintén 10 órától a Bóbita Bábszínház Icurka-picurka csecsemőszínházat hoz tető alá 0-3 éves apróknak, ezzel egy időben üvegképfestő műhelyfoglalkozást tartanak gyermekeknek és szüleiknek, de Palya Bea is ismét útra kel 11 órától. A délután első nagy fellépője Dolus Mutombo kongói gitáros lesz a Ginkgo téri szabadtéri színpadon 15 órától. Négytől pedig Jókai Annával hallhatunk beszélgetést az Apostolos teremben. Ugyanekkor Palya Bea Altatok címmel rendez gyermekkoncertet.

A fesztiváli hangulatról fúvósok is gondoskodnak

Húzós tempójú, dús hangszerelésű indie-rock és folk beütésű zene töri meg viszont a Ginkgo tér csöndjét 17 órától, hiszen a spanyol Vincent Vidar és csapata lép fel. Héttől pedig két színházi produkció, a Csongor és Tünde és az Antigoné megy a Janus Színházban.

A Pirogránit udvar első nagy fellépője a Besh o droM, a magyarországi világzene egyik jelentős képviselője lesz, tíztől pedig a E78-ban ad koncertet Fábián Juli és a Zoohacker. Ugyanitt a francia Slim Wild Boar & The Forsaken Shadow az ArtÉr Kávézó és Társalgóban country-folkban nyomul, hogy fél egytől DJ Karnicsnak adja át a stafétát – hajnalig.

Vasárnap a gyermekeké

Vasárnap az egész délelőtt színes gyermekprogramokkal zajlik, majd 11-től Boka Gábor János vitéz hiteles történetét képekben elbeszélve adja elő a kicsiknek. Szintén 11-től egészen ötig járják a negyedet a gyárturisták, azaz a színművészek rögtönzött darabjaikkal. Öttől a Dolcissimo Sospiro az Apostolos teremben hallat lanttal kísért szólóéneket. Nyolctól nem más, mint Jordán Tamás áll a Bóbita színpadára: Széllel szembe – poénok és poémák címmel ad stand up estet.

Szintén nyolctól a britek lépnek fel a Pirogránit téren. A Stereo MCs, Anglia legsikeresebb hiphop zenekarához most csatlakozik Afrika Baby Bam aka Bam, akit az amerikai hiphop csapatból, a Jungle Brothers-ből ismerhetnek a műfaj szerelmesei. Tíztől pedig már a Žagar tart lemezbemutató koncertet az E78-ban, hogy éjféltől a Wattican Punk Ballet produkciójára is odaérjünk. A lehengerlő örmény geg-tánc-punk testvérpáros ezer színben vegyíti a nyers erőt, a funky diszkó ritmusokat és a kaukázusi zenei hatásokat koncertélménnyé.

Jönnek Dés Lászlóék

Pünkösd révén hétfőn sem unatkozunk: 11 órától Bon-bon Matiné lesz a Four Fathers Énekegyüttessel a Bóbita Bábszínházban, újra útnak indulnak a gyárturisták, s Palya Bea, négytől pedig az Új Magyar Kamarazenekar ad koncertet a Liszt-teremben, s ugyanekkor a Ginkgo téren a Pannon Filharmonikusok fúvósai koncerteznek kicsiknek.

Öttől az Apostolos termemben a Trio Kodály Method 21. századi nézőpontból hívja fel újra a figyelmet a magyar zenére, azon belül a népzenére. Este héttől Szó és zene címmel az E78-ban négy nagy magyar író – Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál – olvassa fel egy-egy szabadon választott írását, miközben három fantasztikus dzsesszmuzsikus, Dés András, Dés László és Barcza H. József pedig zenével kíséri a felolvasásokat, s búcsúzik az idei Zsolnay Fesztiváltól.
Részletes program és információk: www.zsolnayfesztival.hu

[frame]

Jegyek, regisztrációk…

A fesztivál ideje alatt a Zsolnay Kulturális Negyed napijegy vagy bérlet megváltásával látogatható, amely magában foglalja az összes rendezvény, s naponta a negyed egy szabadon választott látványosságának megtekintését, valamint a belépőjegy megváltásával nagy kedvezményekkel fogyaszthatunk a negyed vendéglátóhelyein is. Jegyárak: napijegy felnőtteknek: 1500; diákoknak és nyugdíjasoknak: 900 forint, hat éven aluli gyerekeknek ingyenes. Az ötnapos bérlet felnőtteknek 6000, diákoknak és nyugdíjasoknak 4000 forintba kerül. A fesztivál programjában vannak olyan helyszínek és előadások, amelyek befogadóképessége korlátozott, ezért ezekre a programokra a 20/235-4722 telefonszámon vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen lehet regisztrálni.

[/frame]