Hirdetés

A cél az volt, hogy Pécs olyan fontos pontján épüljön a laktanya, ahonnan sokkal rövidebb idő alatt elérhető mind Uránváros, mind pedig Kertváros.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, tavaly indult el a közel 6 milliárd forintos pályázati forrásból megvalósuló két új pécsi tűzoltólaktanya építése. Az egyik épület az Engel János József utcában – a meglévő laktanya mellett – kap majd helyet, ez a laktanya azonban később készül el. A másik épület a Tüzér utca és a Megyeri út csomópontjában viszont már megépült, korábban pedig a sajtó képviselői be is járhatták.

A Tüzér utcai laktanya hivatalos átadójára október 27-én került sor. Az eseményen többek között részt vett Péterffy Attila polgármester és Fürj Csaba önkormányzati képviselő, valamint Őri László, a megyei közgyűlés elnöke és Horváth Zoltán főispán is.

Az átadón Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója mondott beszédet. Mint mondta, a cél az volt, hogy Pécs olyan fontos pontján épüljön a laktanya, ahonnan sokkal rövidebb idő alatt elérhető mind Uránváros, mind pedig Kertváros. Pécs nyugati és déli része mellett a laktanyából 27 közeli településre is könnyebben tudnak majd kivonulni – tette hozzá.

Góra Zoltán

Az épületbe a pécsi katasztrófavédelmi kirendeltség és a hivatásos tűzoltó-parancsnokság egy része költözött. Góra Zoltán „Magyarország egyik legkorszerűbb” laktanyájának legfontosabb paramétereit és felszereltségét is ismertette: a földszinten négy szerállás, hírközpont és több technikai helyiség kapott helyet, ezek fölött alakították ki a tűzoltók 24 órás szolgálatához szükséges szobákat. A második emelet a kirendeltség székhelye, itt elsősorban irodák találhatók. A kétemeletes laktanya mindemellett két gépjárműfecskendő, egy műszaki mentőszer és egy magasból mentőszer bázisaként is funkcionál. A laktanyaépítéshez a telket a város biztosította, ezt a főigazgató meg is köszönte az önkormányzatnak. A laktanya alapterülete 1600 négyzetméter, amelyhez egy 50 férőhelyes parkoló is tartozik.

Péterffy Attila és Fürj Csaba

A két laktanyát magában foglaló teljes projekt 5,994 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósul meg, ebből a Tüzér utcai épület a város támogatásával együtt több mint 1 milliárd 288 millió forintból készült el.

Góra Zoltán beszédét követően az egyházak képviselői megáldották az épületet, amelyet a jelenlévők be is járhattak.

Képeink az átadóról:

Képeink a bejárásról:

Hirdetés