13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapAbszolút NőFészekAz úriemberek sportja

Az úriemberek sportja

Szilágyi Áron olimpiai győzelme után megnőtt az érdeklődés a Pécsett is oktatott vívás iránt. Ez nem csoda, hiszen a gyerekek szívesen lépnének a magyar bajnok nyomdokaiba.

A vívás olyan sportág, amelyben jellemzően a mentális, szellemi képességek játsszák a döntő szerepet. Általában azt mondják, hogy a technikai tudást 20 éves korukra sajátítják el a fiatalok, de újabb 10 év kell ahhoz, hogy fejben is érett vívókká váljanak. Ez alól természetesen sok kivétel is van, de aki ebben a sportban szeretne eredményeket elérni, bizony hosszú ideig kell készülnie az eredményes játékra. Ennek ellenére vannak, akik már 15-16 évesen világ- vagy Európa-bajnokságokon mérettethetik meg magukat.

Kiknél és mit fejleszt?

Előkészítő csoportokban ma már az alsós gyerekek is ismerkedhetnek a sportág alapjaival, bár ez csak játékos rávezetés, nem igazi vívás, hiszen a kisebb gyerekek életkorukból adódóan még nem értik a vívás szabályait. Éppen ezért régebben 15-16 éves korukig várhattak a vívás iránt érdeklődők, mire a pást közelébe juthattak. Sportági előképzettség nem szükséges ahhoz, hogy valaki vívóként megállja a helyét, de a 19 éves Berta Dániel korábban 2 évig taekwon-do edzéseken vett részt, így elsajátította azokat az alapokat, amelyek könnyebbé tették számára a vívást.

– Megtanultam tisztelni az edzőt, a mestert és a sportot, a társakat. Megtanultam, hogy alázat, kitartás és akaraterő nélkül nem működik semmi. A vívás az úriemberek sportja: ránevelt a becsületre, tisztelni az idősebbet, elfogadni és kezelni a vereséget és győzelmet egyaránt. Megtanultam, hogy a hibáimból tudok csak igazán tanulni, és a következőkben nem elkövetni újra ugyanazt a hibát. Mindmáig nevel és formál a vívás – vallja a PEAC Pécsi Sport Nonprofit Zrt. legeredményesebb sportolója.

Csontos Gergely, a PEAC Vívószakosztályának volt edzője, jelenlegi sajtóreferense testalkattól és habitustól függetlenül minden 9-10 éves gyermeknek ajánlja a vívást, mert a sportág összetettségéből eredően sok külső és belső tulajdonságból lehet erényt kovácsolni a páston.

– Gyors döntésekre, gyors mozgásokra és magasfokú koncentrációra van szükség a vívásban, így ezek mindenképpen fejlődnek, akár 1-2 év vívás után is. Szülői visszajelzések alapján elmondható, hogy a vívni tanuló gyerekek egy idő után jobban tudnak a tanulásra is figyelni, hiszen a vívóteremben megtanult koncentrációs képességet nemcsak sportolás közben hasznosítják, az a vívótermen kívül is bennük marad – ismerteti a sportág jótékony hatásait a szakember.

Hol és hogyan?

Pécsett a Református Kollégium tornacsarnokában és a Belvárosi Általános Iskola tornatermében párbajtőrrel, az utóbbi helyen kardvívással is ismerkedhetnek az érdeklődők. A kezdő tanfolyamokon az alapvető mozgásformákat sajátítják el, előbb fegyver nélkül, majd azzal együtt.

– Minél idősebben kezd valaki, annál gyorsabban tanul, így hamarabb a haladó csoportba kerül. A haladók között nem jellemző a differenciálás asszózás közben, így egy kisebb vívópalánta vívhat akár egy nemzetközi junior élmezőnybe tartozó sportolóval is.

Persze az egyéni munkában mindenki a korosztályának és tudásszintjének megfelelő képzést kap – mondja Csontos Gergely, aki hozzáteszi, hogy a vívás leginkább az olimpiák során kerül reflektorfénybe, így az ott elért eredmények nagyban befolyásolják azt, hogy hányan kezdenek bele a sportág elsajátításába. Tavaly, Szilágyi Áron győzelme után országszerte ugrásszerűen megnőtt a kardozni vágyó gyermekek száma. Berta Dánielnek is az olimpiai részvétel a célja.

Költségek

Egy vidéki egyesület kezdő vívójának első felszerelése újonnan, alaphangon 60.000 Ft. A szett tartalma: sisak, hónaljvédő, plasztron, nadrág, egy pár cipő. Ezt a felszerelést be lehet szerezni régebbi vívóktól akár harmadáron. Kezdetben elég 2-3 fegyver. Egy darab ára kompletten 16.000 Ft. A pengék törnek. Egy penge 9.000 Ft. Ehhez hozzájön havi 5.000 Ft tagsági díj. 10-12 éves kor körül kezdődnek a versenyek az ország több pontján, amelyekre az eljutás költségeit mindenki maga állja. Ha eredményes és sikeres akar lenni valaki, kb. két év múlva egyre több versenyre kell elmennie, aminek a költségei is arányosan nagyobbak. Ezzel párhuzamosan az amortizáció és a növekedés miatt akár évente kell új felszerelést is kell venni, ami már magasabb minőségi követelményű, ezért jóval drágább is – nagyjából a duplája a kezdő felszerelésnek, akár 120.000 Ft. Közben a pengék folyamatosan törnek, amit pótolni kell, a cipők kopnak, minden felszerelés egyre nagyobb igénybevételnek van kitéve, a költségek tehát évről évre növekszenek. Dániel szintjén már olyan járulékos költségekkel is számolni kell, mint kiegészítő sportok, gyúró, egyéb felszerelések, felső kategóriás ruházat.

– Ha a versenyző elérte azt a szintet, hogy szponzort, esetleg szponzorokat tud magának szerezni, vagy az egyesülete már beszáll a költségeibe, akár eszközvásárlásba, akár utazáshoz, a szülő költsége természetesen csökkenhet – tudjuk meg Berta Dánieltől.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő