13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekÉlhetőbb és gazdagabb Pécset látunk magunk előtt

Élhetőbb és gazdagabb Pécset látunk magunk előtt

A fideszes városvezetéstől dupla adósságot örököltek – jelentette ki lapunknak adott interjújában Ruzsa Csaba gazdasági ügyekért felelős alpolgármester. Nemcsak a Páva-féle önkormányzat csődje miatti állami hitelt, de az elmaradt közmű- és útfelújításokat is, amelyek szintén egyfajta adósságként jelentkeztek. Előbbit szinte teljesen törlesztették, utóbbinak pedig az évtizedek óta nem látott útfelújítási program elindításával kezdték meg a “visszafizetését”.

A napokban a nagy adózók számára tartottak egy összejövetelt, mi volt a fő üzenete a rendezvénynek?

– Elmondtuk többek között, hogy az előző uniós ciklusban a városi fejlesztésekre elnyert  pályázati pénzeket felhasználtuk, a projekteket lezártuk vagy rövidesen lezárjuk. Beszéltünk arról is, hogy az önkormányzat kezd pénzügyileg önállósodni, hiszen már csak az utolsó, 1,7 milliárdos részletet kell jövőre törleszteni az államnak a fideszes időszakból itt maradt tízmilliárdos hitel után. Új befektetők is jöttek, a ciklus egyik legnagyobb érkezője, a japán Seiren például december 5-én kezdte meg a hivatalos termelést. Fontos megemlíteni az amerikai menedzsmenttel működő Harmant, amely a második gyárát nyitotta Pécsett nemrég. Ebben a cégben hatalmas potenciál van, rövidesen az egyik legkomolyabb gazdasági tényező lehet a városban, sőt, az egész régióban.

A pécs-pogányi reptér fejlesztése is kiemelten fontos számunkra, ebben a törekvésünkben a külgazdasági és külügyminisztérium nagyon jó partnernek bizonyult. Sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy a reptérre is települjenek cégek. Mintegy féléves munka eredményeképp egy karbantartási bázis épül a reptéren. 2024 sem lesz eseménytelen ebből a szempontból: folyamatosan tárgyalunk befektetőkkel.

Rendszeresen hangsúlyozzák, hogy a városvezetés egyik kiemelt célja az egyetemisták itt tartása. A képzett fiatalok számára milyen új munkahelyek jöttek létre?

– A világ egyik legjelentősebb tanácsadó cége, az ebben a ciklusban a városban irodát nyitott EY várakozásainkat messze felülmúlva már százhúsz főnél tart, ők egyértelműen a magasan képzett munkaerőt keresik. Nemrég jelentettük be a Fressnapf regionális szolgáltató központjának érkezését, ami szintén kiváló lehetőség az egyetem végzőseinek.

Természetesen a magyar cégek is ugyanolyan fontosak számunkra. Közreműködésünkkel valósult meg például egy hazai informatikai cég, a Test IT és az egyetem, egészen pontosan a Természettudományi Kar együttműködése. Ennek keretében speciális informatikai képzés indult a TTK-n, olyan szakembereket képeznek itt, akik nagyvállalati informatikai rendszerek tesztelését végzik majd. Ez – részünkről – egy tudatos törekvés, és az említett partnerekkel való közös munka eredménye.

– Mit profitálhatnak abból a pécsiek, hogy stabilabb a város pénzügyi helyzete?

Például azt, hogy eddig 400 millió forintot tudtunk tenni útfelújításokba, a Petőfi utca, a Szigeti út, vagy a Megyeri út aszfaltozása, felújítása nem lettek volna részei az ott zajló projekteknek. Polgármester úr most írta alá a szerződést egy nagy útfelújítási csomagról: 600 millió forintból 17 utcában újul meg a burkolat. Összességében 1 milliárdot költünk utakra idén és jövőre, ilyenre nem volt példa az elmúlt 10-12 évben.

Ezen kívül lesz nem kevesebb, mint száz modern buszmegállónk, plusz 17 kiemelt helyre online utastájékoztató rendszert telepítünk. Ezek a projektek júniusig lezárulnak.

Két nagyobb fejlesztés áll még előkészítés alatt: huszonnyolc zebra újul meg, de úgy, hogy környékükön új járda, és lámpacsere is lesz. Jövő év első felében ez a projekt is megvalósul.

1,5 milliárd forintot fordítunk ezekre a projektekre, nem emlékszem hasonlóra az elmúlt 30 évből.

2019-ben Péterffy Attila a gazdaság élénkítését ígérte. Ez megtörtént, a pécsiek adóterheit így csökkenteni tudtuk. Már 2022-ben elindult az adócsökkentés, 2023-ban pedig folytatódott. 2024-ben több száz millióval kevesebb ingatlanadót fognak fizetni a pécsiek. 65 négyzetméterig például egy fillér ingatlanadót sem kell fizetni, azaz Kertváros jelentős részében ez az adófajta megszűnt. Ugyanakkor 150 négyzetméterig is jelentős csökkenést érzékelhetnek majd az adófizetők.

Voltak azért nehezítő tényezők, adottságok, akadályok bőven. Mondana néhányat?

– Az energiaválság és a covid ellenére sikerült új cégeket idevonzani, másokat pedig meggyőzni arról, hogy maradjanak. A fideszes időszakból nemcsak a tízmilliárdos állami hitel maradt itt adósságként. Az utakban és közművekben is maradt adósság, hiszen ezeknek a felújítását nem végezték el a Páva-érában. Az állami hitelből jövőre fizetjük vissza az utolsó, 1,7 milliárdos részletet. Miután ez megtörténik, a mostaninál is többet tudunk városfejlesztésre költeni.

Melyek a hosszú távú célok? Mit várnak a 100 város projekttől?

– A stratégiai cél az, hogy a mostaninál is élhetőbb város legyen Pécs. A 100 város program a zöld átállásról szól. Arról, hogy elektromos buszok járjanak, hogy tisztább legyen a levegő, hogy tiszta energiával működjenek a cégek. A projektről jövő év elején, az Európai Bizottságnál döntenek. Folyamatosan nyíló, közvetlen, tehát nem a magyar állam által felügyelt forrásokról beszélünk. A város eddig közel egy milliárdot nyert az Európai Uniótól közvetlenül. Arra készülünk, hogy 2028-at követően az ország már nem kap annyi forrást az EU-tól, mint addig, ezért a városnak több saját bevételre, és több közvetlen uniós pályázati forrásra lesz szüksége. Jó úton vagyunk afelé, hogy ez megvalósuljon. Rövid távon élhetőbb, 5-10 éves távlatban pedig egy gazdagabb város lebeg célként a szemünk előtt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő