Hirdetés

Az időjárás sajnos nem lesz épp a legkedvezőbb a várva várt május 12-i esemény szabadtéri követéséhez – és persze a tekeréshez. Azért bízunk benne, hogy nem mossa el teljesen az eső sem a versenyt, sem pedig a hangulatot.

Már ma beköszöntött a rossz idő, és ez csak folytatódni fog. A Meteo Mecsek előrejelzése szerint péntek hajnalra átmeneti esőszünet várható, majd a délelőtt folyamán délnyugat felől több hullámban érkezhet a csapadék a térségünkbe. Először záporok formájában, majd a délutáni óráktól már egy-egy zivatar sem lesz kizárt, a nap folyamán pár milliméternyi csapadék hullhat. A szél hol élénk, hol viharos lesz, erős lökésekkel.

A bringások tehát szinte biztos, hogy Pécsen is megáznak, csúszós utakon kell tekerniük.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat egyébként péntekre elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki Baranyára zivatar kialakulása miatt. Mint írják, előfordulhat villámlás, esetenként szélerősödés, jégeső is.

A hőmérséklet hajnalban 8 és 10 fokig hűl vissza, délután maximum 17-19 fok lehet Pécs környékén. 

Ha több helyről is tájékozódnátok az időjárásról, az Időkép órás vagy kimondottan a Tour de Hongrie-ra szóló előrejelzését ide vagy ide kattintva lehet böngészgetni.

És íme összefoglaló cikkünk – programokkal, lezárásokkal, változásokkal, kedvcsinálókkal – a végre Pécsre érkező 44. Tour de Hongrie-ról:

https://www.pecsma.hu/top/tour-de-hongrie-pecs-felkeszul-minden-fontos-info-egy-helyen/

Hirdetés