15 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldFideszes államtitkárt gyanúsítanak hivatali vesztegetés elfogadásával – Völner lemondott

Fideszes államtitkárt gyanúsítanak hivatali vesztegetés elfogadásával – Völner lemondott

Egy folyamatban lévő nyomozás keretében a legfőbb ügyész indítványozta az Országgyűlés elnökénél, hogy függesszék fel Völner Pál, fideszes képviselő, államtitkár mentelmi jogát. A gyanú szerint hivatali vesztegetést fogadhatott el a politikus.

Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese 2019 óta miniszteri biztosként is dolgozik, a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatok tartoznak hozzá – számolt be 24.hu.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Völner hosszú időn keresztül, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől azért cserébe, hogy felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve konkrét ügyeket intézzen el úgy, ahogyan azt a Kar elnöke kérte.

A legfőbb ügyészség közleménye szerint „Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti.

Mivel büntetőeljárást egy országgyűlési képviselővel szemben csak a mentelmi jogának felfüggesztése után lehet kezdeményezni, ezért fordult ezzel az indítvánnyal az ügyészség az Országgyűlés elnökéhez.

Völner Pál a közelmúltban azért került a híradások középpontjába, mert a nyár végén kirobbant Pegasus-ügy egyik kormányzati kulcsfigurája volt. Kiderült ugyanis, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter Völnerhez delegálta a lehallgatások elrendelésnek jogát, azaz Völner döntött, vagy dönt még ma is például arról, hogy ki ellen lehet bevetni a kémszoftvert.

Frissítés: 

A délelőtt folyamán Völner Pál bejelentette, hogy lemond államtitkári posztjáról. Az ügyvédjén keresztül kiadott sajtóközleményben úgy fogalmazott a fideszes képviselő, hogy nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit, ezért mond le államtitkári tisztségéről.

Fotó: Völner Pál/Facebook

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő