22 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaFüvet együnk?! Van, aki megrögzött fogyasztó

Füvet együnk?! Van, aki megrögzött fogyasztó

Sokaknál még az allergia ellen is beválik a parlagfű-származékok elfogyasztása; van, aki nyersen eszi, s esküszik rá: javult emiatt a fizikuma. Megkérdeztük a tudomány képviselőit, mi erről a véleményük?

Egyik olvasónk azzal kereste meg lapunkat, hogy a tűzön-vízen át üldözött növényt, az allergén pollenjeiről elhíresült parlagfüvet napjában akár többször is fogyasztja nyersen, vagy kiszárítva, porrá őrölve főz belőle teát.

– Allergiám ugyan nincs, a fű fogyasztásával viszont jobb lett a fizikumom, erősebbnek, kitartóbbnak érzem magam. Nem jelent gondot már felsétálni a negyedik emeletre, s a rendszeres fizikai megterhelést is jobban viselem – írta az ötvenegy éves Kálmán.

– A friss parlagfüvet kis mennyiségben használom fel: ollóval egészen apróra vágom a leveleket, s például a zsíros kenyeret „dobom fel” vele, vagy leveseket ízesítek segítségével – áll a lapunkhoz eljuttatott levélben.

– Valóban használják gyógyítási célra a növényt. A fiatal, még virágzás előtti hajtás akár teának is megfelel, de készíthető belőle kivonat vagy kenőcs. Hatóanyagai antibakteriálisak, akárcsak sok más ugyancsak a fészkesvirágzatúak családjába tartozó gyógynövényé – mondta lapunknak dr. Molnár Péter az egyetem farmakognóziai tanszékének vezetője. A növények gyógyító hatásaival foglalkozó tudományág képviselője felhívta rá a figyelmet: csakis permetezőszer-mentes és pormentes helyről szabad gyűjteni a növényt.

Mindenkit óva int azonban dr. Vóna Ida, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika főorvosa.

– Senkinek sem ajánlom, hogy otthon kísérletezzen nyers vagy megszárított, megőrölt fűvel. Nagyon sok ember rosszul lett már tőle; hatása kiszámíthatatlan, túlérzékenységi sokkot okozhat, s a beteg gégeödémát is kaphat – mondja a szakember.

Unger Pálma a parlagfüves kecsketejben hisz

Amióta tart allergiás megbetegedése, akkor érezte magát legjobban Unger Pálma, a pécsi színház örökös tagja, amikor lehetősége volt kecsketejet innia. De nem is akármilyet, az állatokat parlagfűvel borított területeken legeltették. Ma már nem jut hozzá ehhez a „gyógyszerhez”, kesergett lapunknak nemrégiben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő