23 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaHárom napja süketek a Támasz vonalai

Három napja süketek a Támasz vonalai

Hétfő óta nem működik a vonalas telefon és az internet a hajléktalanokat gondozó pécsi Támasz Alapítvány Sándor utcai központjában. A szociális munkások így nemcsak hivatalos ügyeiket nem tudják intézni, de az is csak a szerencsén múlt, hogy egy, az utcán rosszul lett gondozottjukhoz időben tudtak segítséget hívni.

Mint azt Fonai László, az alapítvány kuratóriumának elnöke a PécsMa.hu-nak elmondta, hétfő reggel észlelték, hogy nem működik az internet, valamint a vonalas telefon. Aznap délelőtt jelentették a problémát a szolgáltatónak, amelytől kedden reggel arról kaptak értesítést, hogy kijavították a hibát.

Ehhez képest viszont éppen az ellenkezőjét tapasztalták a Támasz Alapítvány Sándor utcai központjában dolgozó munkatársak, így ismét értesítették a szolgáltatót, amelynek ígéretei ellenére szerdán és csütörtökön sem változott a helyzet – foglalta össze a kuratóriumi elnök.

Fonai szavaiból kiderült: a helyzet szinte lehetetlenné teszi kollégái munkavégzését, mivel nem érik el elektronikus levelezésüket, így partnereikkel, közöttük az önkormányzattal és a minisztériummal sem tudnak kommunikálni. Ezenkívül bankszámlájukhoz sem férnek hozzá, ami még így is kisebb probléma ahhoz képest, amivel szerdán szembesültek.

Ekkor ugyanis – mint elmondta – egy korábban az alapítvány konyháján étkező hontalan lett rosszul az utcán a kánikulai melegben, vonalas telefonon azonban rögtön nem tudták értesíteni a mentőket.

Munkatársunk megkeresésére a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága a következőképpen reagált: „Az ügyfelünk által elsőként bejelentett hibát, amelyet rongálás váltott ki, munkatársaink másnapra elhárították. Az ügyfél következő bejelentése nyomán munkatársaink további hibát azonosítottak, amelynek elhárítása várhatóan a mai napon befejeződik, természetesen ezúttal is az általános szerződési feltételekben előírt hibaelhárítási határidőn belül.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő