30 év után végre felújítják a Páfrány utcai parkolót!

Hirdetés

A munka szeptember 6-án reggel indult, és várhatóan 10-e 13 óráig tart majd. A parkolót ebben az időszakban nem lehet használni.

Ágoston Andrea, a terület önkormányzati képviselője lapunknak elárulta: megválasztása óta folyamatosan fordultak felé körzete lakói a Páfrány utcai parkoló égető problémájával, a felújítási munkálatok azonban csak most indulhattak el, mert az egyébként zöldterületként nyilvántartott rész 3 tulajdonos – az önkormányzat, a Takarékszövetkezet, és a Mecsekalja Gyógyszertár – közös telke, így meg kellett egyezni a renoválás mikéntjéről és persze a költségek viseléséről.

– Úgy gondolom, példaértékű az együttműködés, ami a felek között létrejött, ugyanis mind a három birtokos saját tulajdonrészének arányában befektet a projektbe annak érdekében, hogy ez a „kis Balatonnak” is nevezett, romokban lévő parkoló megújulhasson. A felújítási feladatokat a Biokom NKft. végzi, a tervek szerint szombatig fejeződnek be. A mart aszfaltos terület kialakítása után parkosítás is várható, megbeszéltük a bankkal, hogy ők is ültetnek majd cserjéket, és az önkormányzat is – tette hozzá a képviselő.

A Páfrány utca környéke egyébként fokozatosan szépül, nemrég számoltunk be róla, hogy egy korábban elhanyagolt szakaszon a járdát javította a városüzemeltetési cég.

Hirdetés