53 milliárd forintot költött a kormány a kultúrára

Pécs a kultúra zászlóshajója

2017-ben országszerte 54 kulturális infrastruktúrát érintő nagyberuházásra 53 milliárd forintot költött a kormányzat – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kedden Budapesten.

A kormány célja rendkívüli mértékben javítani a kulturális infrastruktúrát, nem csupán a fővárosban, hanem vidéken is. 2017-ben 29 új kormánydöntés született 360 milliárd forintról, ebből 300 milliárdot budapesti, a Modern Városok Program keretében 60 milliárd forintot vidéki kulturális intézmények infrastruktúra-bővítésére fordítanak – hangsúlyozta az államtitkár, aki a vidéki beruházások közül a Szolnoki Művésztelep, a Győri Nemzeti Színház és környezetének felújítását, valamint a nyíregyházi, veszprémi és győri állatkert felújítását és bővítését emelte ki.

Hozzátette: 2018-ban három milliárd forintot költenek a zeneiskolák hangszerparkjának felújítására, a vidéki fesztiválok támogatási kerete 500 millióról 750 millió forintra nő.

Az eddigi tizenkettő mellé két új állami művészeti ösztöndíjra lehet pályázni idén a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nál (MANK), a zömében egy évre szóló ösztöndíjak támogatási összege 100 ezerről 200 ezer forintra nő – hangsúlyozta Hoppál Péter. Hozzátette: 200 millió forintos keretet biztosít a kormány az egy évre szóló, havi 115 ezer forintos, művészi életpálya elismerésére. 2018-ban először igényelhető 65 év feletti, állami kitüntetéssel rendelkező művészek számára a havi 121 ezer forintos, élethosszig járó művészjáradék.