A közösségi médiában is tarol a kormánypárt

Az európai parlamenti (EP-) kampány kezdete óta szinte változatlan a pártok aktivitása a Facebookon, a Fidesz megőrizte a fölényét, az ellenzéki pártok közül Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció a leghatékonyabb az internetes közösségi oldalon.

hirdetés

A Médianéző Központ vasárnapi közleménye szerint az összes felhasználói reakció 51 százaléka köthető a Fideszhez, vagyis a pártok 1 millió 300 ezer interakciójából 684 ezer. A kormánypárt ráadásul egyre aktívabb, hiszen az utóbbi két hétben már 62 százalékra növelte a részesedését – írták.

A DK 235 interakcióval lett az ellenzék leghatékonyabb pártja a virtuális közösségi térben, noha egy hónapja még azonos szinten álltak a Jobbikkal. Utóbbihoz már csak 182 ezer interakció köthető a Facebookon, oldaláról naponta körülbelül 70-en iratkoznak le.

Az elemzés az elmúlt hónap másik nagy vesztesének az MSZP-t nevezi, mivel a párt csak 76 ezer interakciót tudhat magáénak, és átlagosan napi 7 feliratkozót veszített. Hozzátették, hogy az elpártolást egy-egy esemény tovább gyorsította, hiszen Bangóné Borbély Ildikó patkányozós kijelentése óta naponta 9-en hagyják el a szocialisták oldalát, a Jobbik pedig egy nap alatt 326 követőt vesztett, miután egyik politikusuk, Gyöngyösi Márton egy közös interjún szövetségi ajánlatot kapott az MSZP-s Ujhelyi Istvántól.

Jelentősebb arányt a kis pártok sem tudtak elérni, hiszen a Momentum csupán 45,5 ezer, az LMP pedig 11,1 ezer aktivitást ért el – derül ki az összesítésből.

Az elemzés a Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó interakciókat vizsgálta április 6. és május 10. között. A közösségi oldalakon elért eredmény a pártok mozgósító képességének jól mérhető mutatója – olvasható a közleményben.

Hirdetés