Hirdetés

A Komlói Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat két elkövetővel szemben, akik több tízezer csirkét rendeltek meg, csak épp a vételárat nem fizették ki.

A vádirat szerint a vádlottak csirketenyésztéssel és -értékesítéssel foglalkozó gazdasági társaság vezetői voltak. A cég 2019 őszén rossz helyzetben volt, ezért elhatározták, hogy a velük szerződő vállalkozásokat, családi gazdálkodókat megtévesztik rendeléseik során, hogy ezzel bevételhez jussanak.

A két vádlott a cégük nevében termelési szerződéseket kötött vágásérett csirkék leszállítására különböző tenyésztőkkel. 2019 novembere és decembere között 9 gazdasági társaságtól rendeltek több tízezer vágásérett csirkét, melyek vételárát nem fizették meg.

Az elkövetők a társaságuk nevében 2–12 millió forint összeggel csapták be az egyes gazdasági társaságokat és összesen több mint 45 millió forint jogtalan haszonra tettek szert.

Cselekményük a jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének
megállapítására alkalmas, mely büntetési tétele 2–8 évig terjedő szabadságvesztés – zárul a vádirat.

Hirdetés