Diákok és tanár a vádlottak padján

A tanárt és a diákokat is bűncselekmény elkövetésével vádolták abban az esetben, amely 2010 novemberében történt. Egy fiú és egy lány tanuló elkésett, ami miatt szóváltás és dulakodás alakult ki az ügyeletes tanárral, aki végül pofon ütötte a lányt.

hirdetés

A diákok – akik már nem járnak az ominózus iskolába – ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, a tanár ellen könnyű testi sértés miatt emeltek vádat. A Pécsi Városi Bíróságon csütörtökön megkezdett tárgyaláson a diákok azt mondták, hogy mindössze három perccel nyolc után érkeztek meg az iskolába, s az ügyeletes tanár fellépése ijesztő volt. A tanár a késő diákoktól előbb azt kérte, hogy írják fel magukat a késők közé, majd pedig hogy menjenek fel az igazgatói irodába.

Az akkor 17 éves lány ennek nem tett eleget, hanem elindult kifelé az iskolából. Ekkor állította meg őt az ügyeletes, 50 év körüli tanár. A lány szerint ekkor megrángatta őt, míg a műszaki oktató azt mondta, mindössze csak megfogta. Később azonban egy pofon is elcsattant, miután a lány a tanárnak az mondta, hogy „Maradjon a p***ján”.

A diákok szerint igen nagy volt az ütés, s ezért lépett a fiú is akcióba, lefogta és meglökte a férfit, a lány ekkor a tanárt megrúgta.

A pécsi középiskolában most is tanító oktató szerint csupán egy „makarenkói”, nevelési célzatú pofont adott, ami jóllehet már nem felel meg a mai nevelési elveknek, de ő még azt tanulta, hogy néha szükség van az ilyen fegyelmezésre is.

A bíróság tizenkét tanút is meghallgatott az ügyben, s újabb öt tanút is vár még, ezért márciusra elnapolták a tárgyalást. A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett esetében – pedagógusi érintettség miatt – az elkövetők egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatóak.

Anton Szemjonovics Makarenko 1888-ban született Moszkva mellett, és 1939-ben halt meg. A szovjet író és pedagógus bár ellenezte a gyermekek verését, de kivételes és indokolt esetben megengedte. A „makarenkói pofon” így vált fogalommá.