Hirdetés

Rendhagyó író-olvasó találkozót szerveznek a Szabadkikötőben, ahol Veszprémi Szilveszter íróval találkozhat a közönség, valamint fellép a helyi Porszem Akusztik zenekar.

Március 16-án, 17 órakor az Ez neked irodalom? rendezvénysorozat vendége lesz Veszprémi Szilveszter, akinek 2022-ben jelent meg első kötete, majd tavaly kapta meg az Írókboltja könyvösztöndíját, és a szegedi Törzsasztal Műhely szervezőinek egyike – írják a Facebookon. A rendezvény moderátora, Rónoki Bertalan.

Az esemény célja a kortárs szerzők bemutatása a pécsi közönség részére fesztelenebb környezetben, mint ahogy a megszokott találkozók zajlanak. 

Egy helyi banda, a Porszem Akusztik zenekar is színesíti fellépésével a programot, akik idén jelentették meg első számaikat, de már két Made in Pécs fesztiválon is feltűntek, mellette játszottak már a Kortárs Junior kezdeményezéssorozatba – olvasható az esemény leírásában.

A rendezvényen becsületkassza lesz elhelyezve, továbbá a fellépők támogatására tombola is vásárolható majd.

Az eseményről bővebben itt olvashattok.

Hirdetés