Félpályás útlezárással demonstráltak

Félpályás útlezárást tartottak csütörtökön a Baranya megyei szakszervezetek a 6-os úton. A munkavállalók életkörülményeinek javítása mellett, illetve jogaik szűkítése ellen demonstráltak. A pellérdi elágazó utáni útszakaszon kilométeres kocsisor torlódott fel, az autósok többsége tűrte a kényszerű várakozást, de volt, aki nemtetszésének adott hangot.

hirdetés

A szervezők szerint példátlan összefogással a baranyai szakszervezetek mindegyike a demonstráció mögé állt, az útlezárásban is tizenöt terület dolgozói érdekképviselete vett részt.

Benke Norbert, a Vasas Szakszervezeti Szövetség regionális vezetője elmondta: a vasasoktól a rendőr és tűzoltó szervezeteken át mindenki megjelent, még pedagógusok is részt vettek a megmozduláson.

A szakszervezeti vezető szerint az utóbbi időszakban romlottak a munkavállalók életkörülményei.

– Kaptam több olyan e-mailt és jelentést, amelyben azt mondták, hogy a hónap utolsó 3-4 napjában már nincs mit enniük a családoknak. El kell dönteniük az embereknek, hogy kifizetik a számlát vagy élelmiszerre költenek – nyilatkozta a Pécs TV híradójának Benke.

A városi televízió által megszólaltatott egyik autós, Havrán István türelmesen várta, hogy újra elindulhasson, bár a férfi megjegyezte: szerinte nem lesz foganatja az akciónak. „Túl sok eredményt nem fognak elérni, ahogy mondani szokták, előbb-utóbb hazamennek” – sommázta véleményét.

Volt, aki azonban nem értette, miért a munkába igyekvőket büntetik így a szakszervezetek. „Hogyha ők nem akarnak dolgozni, akkor menjenek el, de minket hagyjanak közlekedni, ne itt, az utakon tüntessenek, hanem a földeken” – vélekedett egy másik, a Pécs TV által megkérdezett autós, Gálffy Béla.

A közlekedőknek pénteken is számítaniuk kell majd félpályás útlezárásra, reggel 8 és délután fél öt között.