Kitörés a függőségből – nemzetközi konferencia a Kodályban

A terület alapú fejlesztésekről és a függőségi csapdából való kitörés lehetőségeiről román, szlovák, horvát és magyar szakemberek beszélgetnek hétfőn és kedden a Kodály Központban.

hirdetés

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi „Jelenlét Programja” keretében tavaly év végén egy közösségi házat hoztak létre az erősen szegregált györgytelepi városrészen. A különböző rendezvények szervezése mellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a környéken lakók életvitelét is megváltoztassák.

A program most házigazdája lett egy kétnapos, nemzetközi konferenciának, amelyet a pécsi Kodály Központban tartanak hétfőn és kedden. A szakmai találkozót Páva Zsolt polgármester nyitotta meg.

Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak többek között a roma integrációról is. Szakemberek beszélgetnek a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemről. Dramaturgiai gyakorlatokat tartanak majd a társadalmi befogadásért.