Lesz másik: fizetős lapot indítanának a távozó indexesek

Már nem kell sokat várni az új lapra, lesz másik, a Facebook-oldalukon megjelent felvétel szerint fizetős újságot indítanának a távozó indexesek.

hirdetés
Uránia Mozi

A legtöbb felmondott munkavállalónak szeptember elsején befejeződött az indexes pályafutása. Még utoljára összegyűltek elköszönni egymástól és az olvasóktól – derül ki a Távozó indexesek Facebook-posztjából.

Az Index volt főszerkesztője, Dull Szabolcs és Munk Veronika főszerkesztő-helyettes most egy rövid búcsúzó videóban beszéltek a múltról és a jövőről.

Dull Szabolcs elmondta, lesz egy új csapat, ami megmutatja majd, milyen Indexet képesek csinálni, ezek alapján az átlagolvasók is megítélhetik, milyen volt az a közös teljesítmény, az az újság, amit egykor készítettek, amibe nem szólhattak bele politikai szereplők, oligarchák.

A következő időszak arról szól majd Munk Veronika szerint, hogy megtalálják a lehetőségét annak, hogy együtt maradhasson a csapat, olyan lapot indítsanak, ami pártatlan, oligarcháktól, politikától mentes. Hozzátette, hogy nehéz lesz, de lesz másik.

Ehhez – mint mondta – kellenek az olvasók is, a hozzájárulásuk, mivel az új lapnak előfizetéses újságnak kell majd lennie.

Hiszen nem csak az újságárusnál kell fizetni a tényalapú hiteles hírekért, hanem az interneten is, ez hosszú távon megoldhatja azt, hogy közösen tudják folytatni a szakmai munkát, amit elkezdtek – zárta gondolatait a volt főszerkesztő-helyettes.

Kiemelt képünk forrása: Távozó indexesek Facebook

Hirdetés