MÁV: 160 millióból csak perceket nyerünk

Bár jövő keddtől hat napon át lesz teljes vágányzár a Budapest-Pécs vasútvonal Dombóvár és Pécs közötti szakaszán, a mostani 160 milliós munkák csak a vis maior problémák elhárítására szolgálnak; alig pár perccel csökkenhet a menetidő. Átfogó felújítás 2014-ig nem várható.

hirdetés

Közel három órára van szüksége ma valakinek ahhoz, hogy eljusson InterCityvel Pécsről Budapestre, s a mostani fejlesztések után sem lesz ez másképp. Mint azt Koller László, a MÁV Zrt. Pályavasút területi központjának pályalétesítményi osztályvezetője pénteken a pécsi vasútállomáson elmondta, néhány percet faraghatnak le a jelenlegi menetidőből azzal, hogy Pécs és Dombóvár között fejlesztik a pályaszerkezetet.

Koller László lapunk kérdésére azt mondta, a Pécs és a főváros közötti menetidő jelentős csökkentése csak a pályaszerkezet teljes felújításával, átépítésével lenne megvalósítható. A jelentős forrást elsősorban uniós támogatásokból tudná előteremteni a MÁV, azonban ebben a költségvetési ciklusban, azaz 2013-ig erre nincs esély. Legkorábban így két év múlva írhatnak ki olyan pályázatot, amiből komplex beruházásokat indíthatna a társaság. Addig marad a kettő és háromnegyed óra körüli menetidő.

Mint arról korában beszámoltunk, június 14-től 19-ig a Dombóvár és Vásárosdombó közötti vasútvonalon, valamint Vásárosdombó és Sásd állomásokon a MÁV pályafelújítási és karbantartási munkálatokat végez. Emiatt Dombóvár és Pécs, illetve Dombóvár és Szentlőrinc között vonatpótló buszok szállítják az InterCity vonatok utasait, a sebes- és személyvonatok utasainak pedig Dombóvár és Godisa között kell pótlóbuszra átszállniuk. A pótlóbuszok közúti menetideje és az átszállások miatt növekszik a menetidő, és módosul a menetrend is.

Baumgartner Péter, a MÁV-START Zrt. Személyszállítási szolgáltatási központvezetője azt mondta, Pécs, Szentlőrinc és Sásd állomásokról az IC pótlóbuszok korábban indulnak, illetve később érkeznek az állomásokra. A Budapest-Pécs vasútvonalon közlekedő InterCity vonatok helyett Dombóvár és Pécs, illetve Dombóvár és Szentlőrinc között vonatpótló autóbuszok közlekednek. A Pécsről induló és oda érkező autóbuszok nem érintik Szentlőrinc állomást.

Az InterCity vonatok autóbuszai Pécsről, Szentlőrincről és Sásdról az eredetileg meghirdetettnél korábban indulnak és később érkeznek. Az IC vonatok Pécsről 4:46-kor, 5:48-kor, továbbá 6:46 és 18:46 között kétóránként indulnak. A részletekkel kapcsolatban a MÁV Start honlapján részletes információk találhatók: KLIKK IDE!

Emellett a helyi tarifával hívható 06-40-49-49-49-es telefonszámon és az állomásokon lehet érdeklődni.