Még mindig sok a mérgezés

A fűtési szezon ugyan már hetekkel ezelőtt véget ért, mégsem telik el úgy egy nap, hogy ne következne be egy vagy több szén-monoxid-mérgezéssel kapcsolatos eset. A katasztrófavédelem tűzoltó egységeit 2014-ben eddig összesen 230 alkalommal riasztották a mérgező gáz miatt, csak a pünkösdi hosszú hétvégén tizenöt helyre kellett vonulniuk – adta hírül az MTI.

hirdetés

Idén csaknem kétszázan szenvedtek mérgezést, tizenegy emberen már nem lehetett segíteni. A meleg nyári időben nem fűtünk, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene számolni a „csendes gyilkos” jelenlétével. A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede a fürdőszobában következik be, hiszen e helyiségek alapterülete és légtere jellemzően kicsi – így az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A vízmelegítő, vagy a kazán működése során nemcsak gázt, hanem levegőt is fogyaszt az égés során, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőztetéséről gondoskodni. – Különösen fontos, hogy ne csak a tüzelő- és fűtőberendezések cseréjét és karbantartását végeztessük szakemberrel, hanem az elszívók és nyílászárók cseréjénél, telepítésénél a készülékek levegő ellátásának megtervezéséhez is szükség van a mérnöki tudásra, odafigyelésre – hívja fel a figyelmet az OKF.

Életet menthet a szén-monoxid-érzékelő is, tanácsos minden lánggal égő eszköz közvetlen környezetébe telepíteni egyet. Minősített, megbízható típust válasszunk, majd ezt a használati utasításban leírtaknak megfelelően telepítsük. Az érzékelők élettartama eltérő, általában öt év, ennek lejárta után új készüléket kell beszerezni.