Meghalt Schultheisz Emil

Életének 91. évében, elhunyt Schultheisz Emil professzor, volt egészségügy miniszter – adta hírül az MTI a a Semmelweis Egyetem közleményére hivatkozva. 

hirdetés

A közlemény szerint a csütörtökön elhunyt Schultheisz Emil belgyógyász, orvostörténész, egyetemi tanár, egészségpolitikus, az orvostudomány kandidátusa volt.

A professzor 1960-ban került a Központi Állami Kórházba, ahol a belgyógyászati osztály vezető főorvosa, majd igazgatóhelyettese (1964-1970), 1970-től pedig igazgatója lett. 1972 és 1974 között az egészségügy-miniszter helyettese, majd 1984-ig miniszter volt. 1968 és 1974 között a Magyar Orvostörténeti Múzeum főigazgatója, majd a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkára, elnöke, örökös tiszteletbeli elnöke is volt – olvasható az egyetem honlapján.

Schultheisz Emil orvostörténészt 2008-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Kép forrása: semmelweis.hu