Mindent megtesz a kormány a betelepítés ellen

Az Európai Bíróság elutasította a magyar keresetet, így elvileg be kell fogadni a kvóta szerinti migránsokat.

hirdetés

Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet – ismertette szerdai ítéletét a luxembourgi székhelyű bírói testület.

– A bíróság teljes egészében elutasítja a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket – írták a tizenöt fős nagytanács által meghozott ítéletet részletező közleményben, hozzátéve, hogy a kvóták “hatékonyan és arányosan” hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére.

Budapest és Pozsony 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el 2015 őszén.

A döntés alapján hazánknak be kell fogadni a kvóta szerinti csaknem 1300 migránst. A kormány korábban már közölte, elvi kifogásai is vannak a kvótával, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy a későbbiekben ez a szám nem emelkedik sok ezernyi gazdasági menekültre, ami hatalmas terhet róna az országra. A kormányzat már előzetesen közölte, mindent megtesz azért, hogy ez a döntés ne léphessen életbe.

A kormány szerint csak most kezdődik az igazi csata

A magyar kormány szerint az Európai Bíróságon, a kvótaperben született döntés felháborító és felelőtlen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hangsúlyozta, “az igazi csata csak most kezdődik el”, Magyarország minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy a magyar emberek akarata ellenére ne lehessen az országba telepíteni senkit.

A miniszter értékelése szerint a bíróság döntése veszélyezteti egész Európa jövőjét, biztonságát, és ellentétes az európai nemzetek, így a magyar nemzet érdekeivel. Véleménye szerint az Európai Bíróságon politikai döntés született, “a politika megerőszakolta az európai jogot”.

A döntés – az alapszerződésekkel ellentétesen – kimondja az Európai Bizottság hatalmát az uniós tagállamok felett. Ez elfogadhatatlan, és mindent megtesznek azért, hogy megvédjék az országot – közölte – Szijjártó Péter.