Megnéztük a Gyurcsány-filmet: ezért nem fogják megdicsérni Kálomistát odafönt

Az Elk*rtuk ugyan Gyurcsány-filmként égett be a köztudatba az utóbbi hónapokban, azonban abból épp csak maga az őszödi ördög hiányzott. Kaptunk azonban cserébe egy majdnem ávós titokminisztert, egy mindent is a kezében tartó Dobrev Klárát, egy másfél perc alatt is összetutyimutyizódó Karácsonyt, és egy fideszes szemmel nézve meglehetősen vérszegényre sikeredett „elmútnyócévezést”. Spoileres kritika!

hirdetés
Uránia Mozi

Nincs mit szépíteni a dolgon, bizony már-már hisztérikus felvezetés övezte a kormányzati propaganda legújabb felvonását, amelyet ezúttal kivételesen nem az Origo, a 888.hu, az M1 Híradó és még csak csak nem is a „Tények” szolgáltatott, hanem a mozivászon. Az Elk*rtuk című kampányfelvezető-eposz ugyanis már a bejelentésének pillanatától kezdve megkapta a kurzusfilm címkét. Persze épp a 2022-es országgyűlési választás felvezetésének startjára időzítés és a már jó pár hónapja maximumra járatott permanens gyurcsányozás fényében ezen nincs is mit csodálkozni. Függetlenül ugyanis mindentől, teljesen egyértelmű volt, hogy Kálomista Gábort, a film producerét nem a művészi kiteljesedés fűtötte.

Mondjuk megnézve a végeredményt, nem igazán tudtam kitalálni, hogy akkor valójában mi is.

Az alkotók váltig állították, hogy itt nem a politikusok lesznek a főszerepben, hanem a történet fiktív szála, egy kisember belső küzdelmei. Az igazat megvallva, részigazságot lehet is felfedezni az állításban. Mert ha propaganda a film, ha nem, ez a fiktív kisember, a történetbeli Réka valóban nem a fideszes kottából játszik. A sztorija röviden: a 2006-os kormánynak dolgozó közvéleménykutató cég fiatal, ambiciózus gyakornoka nagyon szeretne belekóstolni a nagy munkákba is, de rájön, milyen galádságokat tesz a hatalom, és arra is, hogy a főnöke ebben aktív szerepet vállal. A lány először nem akar erről tudomást venni, aztán egyre rosszabbul érzi magát az egész miatt, végül pedig megfordul benne minden, és igyekszik helyesen cselekedni.

Hogy a magyar közéletet nyilvánvalóan nem értő angol rendezőnek, vagy épp a Rékát alakító Bánovits Vivianne-nek köszönhető-e, nem tudom – talán kicsit mindkettőnek –, de ez a történetszál, ha önmagában nézzük, bizony működik. Az attitűdje nem emútnyócévszagú, nem kap benne igazán komoly hangsúlyt sem Balatonőszöd, sem a klasszikus bal-jobb felosztás. Egy helytelen dolgot közelről átélő ember küzd meg előbb a saját lelkiismeretével, majd a hatalmasságokkal is. Láttunk már ilyet sokszor, sok filmben. Hol jól csinálják meg, hol rosszul, ebben az esetben erőteljesen hajlok arra, hogy itt inkább előbbi megállapítás az igaz.

Hogy, akkor miért csak részigazság az, hogy ez lenne a film mondanivalója?

Azért, mert nem ez a mondanivalója!

Filmes szempontból jól sikerült ez a vonal – azonban az alkotók nem tudtak (nyilván nem is akartak) rácáfolni az előzetes címkézésre. A „valós tényekre” támaszkodó fele a filmnek ugyanis nettó hergelés akar lenni. Mondjuk az meg pont nem sikerült jól. Akad ugyanis jónéhány olyan elem, ami tömény, bűzölgő propaganda, de sok olyan apróságot is észre lehet venni, ami orbitális öngólnak nevezhető.

Egészen groteszk például azt nézni egy archív felvételen, ahogy Gyurcsány Ferenc épp Vladimir Putyinnál kalapol. Amikor Dobrev, a titokminiszter Szilvásy és a kormányszóvivő Gál J. Zoltán ezt figyeli a tévén keresztül, szinte tapintani lehet azt az alkotói szándékot, hogy ez mennyire bűnös dolog. Mindezt úgy, hogy közben a jelenben a magyar kormány útón-útfélen a keleti nyitás fontosságát sulykolja….

Ja igen. Gyurcsány egyébként „csak” így jelenik meg. A maga valójában, régi híradós felvételeken.

Ami szintén öngól. Ugyan, olyan értelemben ez jó döntésnek tűnik, hogy, ha teszem azt ráadják a szemüveget a megborotválkozott Eperjes Károlyra, akkor az egész film egy gigantikus bohózattá vált volna, azonban így meg nagy-nagy hiányérzetet generál az egész, főként épp a célközönség, a kormány politikájával szimpatizálók körében.

Gál J. Zoltán szerepe pedig egészen egyszerűen önmagában egy vicc. Merthogy konkrétan semmilyen szerepe nincs a filmben. Hogy akkor mit is keres a vásznon? Erre Karácsony Gergely lehet a válasz. Meg a jelenlegi városháza, meg a főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampánya. Az a sors fintora, hogy mire az Elk*rtuk megjelent, Karácsony (és vele Gál J.) eltűnt a közvetlen riválisok közül. Mint ahogyan az a Dobrev is, akire gyakorlatilag az egész filmet felépítették. Ő az ugyanis, aki férje akaratát tolmácsolja, és/vagy saját maga irányítja az eseményeket. A kőkemény gyurcsányozás 2021-ében azonban ezzel sokkal inkább azt éri el a film, hogy tompítja ezt a kormányzati fröcsögőcunamit, hiszen az egyszerű néző néha már-már megsajnálja az exminiszterelnököt, és még az is felmerülhet benne, hogy az igazán súlyos döntéseket nem is ő, hanem felesége hozta meg.

Azon nyilván nem kell meglepődni, hogy a film „tényeken” alapuló része – nem lepődnénk meg, ha az adatgyűjtésben a TV2 hasonló című műsorának szorgos munkatársai is részt vettek volna – szerint 2006-ban mindent, mindent, de TÉNYLEG MINDENT a kormány intézett. Az őszödi beszédet a kormány szivárogtatta ki, a tévészékház ostromát a kormány szervezte meg, saját rendőreit beáldozva, utána a rendőri túlkapásokat is a kormány intézte (hiába, hiszen mégiscsak szemkilövetők), és az október 23-ai eseményeket is a kormány alakította úgy, ahogy. Amikor egy titkos „kormányülésen” Dobrev eldönti, hogy márpedig 23-án „terror” lesz, és megkérdezik tőle a kollégák, hogy mégis mi lesz így az ártatlan civilekkel, csak annyi a válasz: „Járulékos veszteség”.

Sok-sok ilyen, és ehhez hasonló, bántóan hatásvadász jelenet tarkítja a játékidőt, de ezek sokkal inkább tűnnek kontraproduktívnak.

A Hahn Endrét alakító Bokor Barna jól játszik – azonban Hahnhoz nem sok köze van a karakternek. A filmbéli közvéleménykutató ugyanis egy már-már ficsúrságba hajló, roppant intelligens bazári majomkodást reprezentál. És még így is szimpátiát kelt vele szemben a történetvezetés, hiszen látszik rajta, hogy amit csinál, nem szívesen teszi.

Az sem illik a propaganda-vonalba, hogy egy-egy pillanatra még Dobrev is emberinek mutatkozik. Ahogy nézi a tévészékház ostromának élő közvetítését, kissé megtörve kérdezi a titokminisztertől, hogy ez is tervben volt-e…

És ha már Szilvásy. Az tudtam, hogy Bede-Fazekas Szabolcs egy jó színész, és a Tűzvonalban című sorozat óta azt is tudom, hogy a titkosszolgálati szerep jól áll neki. Most is így volt. Az már egy más kérdés, hogy totálisan szétcsúszott az általa megformált karakter. Az első pillanattól kezdve az volt ugyanis az érzésem, mintha egy ávós tisztet akart volna vászonra vinni az alkotó, csakhogy épp az ehhez szükséges közvetlen brutalitás hiányzott belőle. Az, hogy eltüntessen valakit, hogy elrendelje a likvidálását a kormányzati titkok birtokába jutó Rékának. Így is ő volt azonban az egyetlen olyan szereplő, aki az elejétől a végéig negatív attitűddel van jelen, akiről egyetlen percig sem feltételezheti a néző, hogy ő is egy érző lény.

A fiatal, SZDSZ-es tanácsadóként megjelenő Karácsony Gergely izmos 1,5 percet kap a filmben, azonban így is csúcsra járatják a  eltutyimutyizásítását. Valójában ez is öngól azonban, hiszen 1,5 percnél jóval több is lehetett volna ebben. Ki lehet mondani, hogy ezt a vonalat meglehetősen elkálomismásolta az alkotó.

És akkor arról még szót sem ejtettünk, mennyire magas labda, ahogy beleszövik a történtbe a fiatal MTV-s szerkesztőt, aki (MOST TESSÉK FIGYELNI!!!) megpróbál a kormányra terhelő információkat beszerezni…

Mindemellett pedig az már csak hab a tortán, ahogy az Elk*rtuk egyik elég hangsúlyos jelenetében, az épp önmagával valamelyest meghasonló, saját bűneit félig-meddig beismerő szereplő kijelenti, hogy

a Gyurcsány házaspár bizony politikai innovátor. Igen. A film egyik legélesebb állítása lett ez a mondat…

..nem hiszem, hogy ezt szerették volna kihozni belőle.

Amikor a moziban felkapcsolták a villanyokat, és sétáltam kifelé, összefutottam egy régi ismerősömmel, akiről tudom, hogy alapvetően szimpatizál a jelenlegi kormányzattal. Pár szóban megbeszéltük a látottakat. Csalódott volt. Hiányzott neki Gyurcsány jelenléte, puhának érezte az alkotást.

Ennél világosabb kritika szerintem kevés van.

Kálomista Gábor nem tudom, hogy látta-e az utolsó vágást, és ha igen, akkor ez volt-e az, amit akart. Abban azonban biztos vagyok, hogy a színfalak mögött, odafönt nem lesznek elragadtatva az Elk*rtuktól. Minden percéből érződik ugyanis, hogy propaganda-filmnek készült, és minden percben megerősíti azt, hogy annak pocsék.

Megpróbálva elszakadni kicsit a politikai környezettől, csupán filmként értelmezve pedig gyenge közepes. Akárhogy is, ezt az alkotók bizony elk*rták. Ha nem is nagyon, de egy kicsit…