Túlsózott kosztot kapnak gyermekeink

Megdöbbentő adat: az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) tavalyi felmérése azt mutatja, hogy a hazánkban élő gyermekek a közétkeztetésben az ajánlott napi sómennyiség akár négyszeresét is fogyaszthatják. Idén nyáron az országos tiszti főorvos táplálkozás-egészségügyi ajánlást fogalmazott meg a közétkeztetők számára.

hirdetés

Ebben a kerülendő élelmiszerek közé sorolta egyebek mellett az ételízesítőket és az erős fűszereket, s felhívta a figyelmet a cukor-, zsír- és szénhidrát-fogyasztás mérséklésére, valamint a korosztálynak megfelelő, változatos étkek biztosítására. Mindez hosszú távon szolgálhatja például a szív- és érrendszeri betegségek csökkenését, ami azért is különösen fontos, mert ma Magyarországon minden második ember halálát e betegségcsoport okozza.

– Örömmel veszünk minden olyan kezdeményezést, melyet az oktatási-nevelési intézményekben az egészségmegőrzés érdekében vezetnek be – mondja Bonyárné Müller Katalin vezető dietetikus, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának főiskolai docense. – Igen hasznos volt a Startolj reggelivel! program, amely az általános iskolás korosztály figyelmét hívta föl a reggelizés fontosságára. Sok helyütt gyümölcsautomatákat telepítettek, és szabályozzák az iskolai büfékben megvásárolható élelmiszerek körét.

– Igaz a mondás, miszerint „amit eszel, az leszel”?
– Annál is inkább, mivel nagyon sok krónikus betegség hátterében a helytelen táplálkozás áll. Gondoljunk csak az elhízásra, a cukor-, valamint a szív- és érrendszeri betegségekre, s az is kétségtelen, hogy a rostszegény étrend hozzájárulhat a bélproblémák kialakulásához. De nem egyedüli okként! Mindig több tényező együttes megléte okoz betegséget. A genetikai adottságok is meghatározóak, s az életmódnak is igen fontos szerep jut. Életünk végéig oda kell figyelnünk a helyes táplálkozásra, mert ezzel sok betegség előfordulását csökkenteni tudjuk.

– Aki tudatosan szeretne táplálkozni, az is csak kapkodja a fejét a jó tanácsok özönében, amit a magazinok és a világháló zúdít rá. Milyen alapelvekhez igazodjunk?
– A változatosság és a mértékletesség elengedhetetlen. Az egyoldalú táplálkozás hiánybetegséghez vezet, a túlzott energiabevitel pedig elhízáshoz. Fontos, hogy a rostok megfelelő mennyiségben szerepeljenek az étrendünkben, ezt barna kenyerekkel, müzlikkel, zöldségekkel-gyümölcsökkel tudjuk biztosítani. Ám ne feledjük: a rostok csak úgy tudják kifejteni kedvező hatásukat, ha kellően sok folyadékot kortyolunk, elsősorban szénsavmentes ásványvizet és némi rostos gyümölcslevet vagy világosra főzött gyümölcsteát, zöldteát, de semmiképpen sem cukrozott italokat! A tej és a tejtermékek a fehérje- és a kálciumszükséglet kielégítésében fontosak, a szervezet számára legkönnyebben felszívódó vasat a húsok és húskészítmények biztosíthatják. A vörös húsok és a belsőségek magasabb vastartalmúak, de ha az egészséges táplálkozásról beszélünk, előnyben kell részesítenünk a baromfit és a halat. A cukorral és a sóval csínján kell bánnunk, akárcsak a zsírbevitellel. Érdemes többféle növényi olajat is használnunk (napraforgó, repce, kukorica, olíva), így nemcsak egészségesebbé, de változatosabbá is tehetjük finomságainkat. Ha tartósított élelmiszert veszünk, a konzervekkel szemben a mirelitet ajánlom, mert a gyorsfagyasztás során kevesebb értékes tápanyag megy veszendőbe.

– Manapság, amikor egész évben ehetünk banánt és narancsot, mekkora teret engedjünk a saját éghajlatunkon termő szezonális gyümölcsöknek?
– Vétek lenne megfosztanunk magunkat az epertől, málnától, ribizlitől, cseresznyétől, meggytől, kajszi- és őszibaracktól, szőlőtől! Egészségesek, ízletesek. Az alma és a körte viszonylag sokáig eltartható, a téli hónapokban is falatozhatunk belőle, s egy maréknyi olajos mag sem árthat meg időnként. Rengeteg C-vitamint tartalmaz a savanyú káposzta, és céklát is főzhetünk egész télen. Reszelt répából egy kis mézzel és citrommal fenséges salátát készíthetünk, s ha egy kis almával is megbolondítjuk, igazi vitaminbombához juttatjuk szervezetünket.

– A csecsemők az anyatejjel mindenhez hozzájutnak, ami számukra fontos. Az idő előrehaladtával miként változik szervezetünk tápanyagszükséglete?
– Életkortól függetlenül, mindig oda kell figyelnünk a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra, a dohányzás- és drogmentes életvitelre. Nem holnaptól kezdődik az egészséges életmód, amit ma elfogyasztunk, az is fontos. A helyes táplálkozásra bölcsődés, óvodás korban kell rászoktatni a gyerekeket, mert utána már nagyon nehéz megváltoztatni az étkezési szokásokat. Ám ha a kisgyerek a bölcsődében a vajas kenyér mellé nemcsak sajtot vagy fölvágottat, hanem valamilyen zöldséget is eszik, akkor otthon is kérni fogja a szendvics mellé a paprikát, paradicsomot, retket, hagymát. Természetes igényévé válik az egészséges táplálkozás.