Országos minta a pécsi Gandhi

Húszéves a pécsi Gandhi Gimnázium, amelyben már nyolcszáznál is több roma diák szerzett érettségi bizonyítványt. A kormány és a városvezetés szerint a Pécsen folyó munka utat mutat a hazai cigányságnak, azt üzeni, bárki esélyt kaphat a tisztességes életre, a felemelkedésre.

hirdetés

A Gandhi Gimnázium, az ott végzett több mint nyolcszáz érettségizett diák “azt üzeni, hogy a roma integrációs törekvéseknek komoly értelmük van” – jelentett ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Pécsen, az iskola jubileumi ünnepségén.

Felavatták az "India szobát" is
Felavatták az “India szobát” is

Köszöntőjében az államtitkár azt mondta: a roma nemzetiségű honfitársainkkal való együttélés tapasztalatait évtizedekig nem voltak hajlandóak levonni a kormányok, az elmúlt négy év azonban nagyon sok pozitív változást hozott ebben is.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a cigányság számára az elismerés, a megbecsülés, adott esetben a saját kishitűségüktől való megszabadulás nem megy könnyen, azért meg kell dolgozni.

Hoppál Péter (Fidesz), pécsi országgyűlési képviselő azt mondta, Magyarország és Európa csak az elmúlt néhány évben tudott eredményeket felmutatni a cigányság helyzetének megfelelő kezelésében. Arról szólt, hogy csak az elmúlt időszakban az intézmények, kormányzati szereplők és az érintettek bevonásával elindított széles körű együttműködés lehet a garancia a roma származásúak felemelkedésére.

gandhi2

Hozzátette: a többségi társadalomnak azt kell látnia, hogy a cigányság tagjai az élet minden területén kiválóan megállják a helyüket, ezért pedig a roma származásúaknak is erőfeszítéseket kell tenniük. Úgy véli, a Gandhi Gimnázium kiváló teljesítménye ezt a célt szolgálja, s méltán lehet rá büszke az egész ország.

Malay Misra, India magyarországi nagykövete arról szólt, hogy az 1994 óta a gimnáziumban végző nyolcszáz diák képzett, konstruktív, hasznos tagja lett a társadalomnak. Úgy fogalmazott, az intézmény eddigi működése során mindvégig utat mutatott a magyarországi romáknak.

Az indiai nagykövet szerint jó az irány a felzárkóztatásban
Az indiai nagykövet szerint jó az irány a felzárkóztatásban

A Gandhi az egyetlen roma nemzetiségi gimnázium Magyarországon. Az intézményben jelenleg csaknem 200 középiskolás tanul. Az iskolában a képesség- és személyiségfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, a tanulókat felkészítik a továbbtanulásra és a munka világában való helytállásra.

Az intézmény fennállásának húszéves jubileumát egész napos programsorozattal ünnepelte. Többek között rendhagyó osztályfőnöki órán tartottak előadást azok a tanulók, akiknek életútja példaként szolgálhat a jelenlegi diákok számára. Felavatták az indiai szobát is az iskolában, ez hangulatában, berendezésében utal a cigányság eredetére, kötődésére, és a gimnázium névadójának, Mahatma Gandhinak is emléket állít. A 20. évfordulót a Gandhi Gimnázium húszórás meseolvasással tette még emlékezetesebbé.

  • Johanna

    Öröm volt olvasni, csak így tovább!