PDSZ: Be kell zárni az iskolákat

Az oktatás kritikus helyzetben van, senki nem tud biztosat azon túl, hogy a kollégák sorra betegszenek meg, az oktatási rendszer összeomlása pedig szinte elkerülhetetlen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közleménye szerint.

hirdetés

Mint írják, rengeteg jelzést kaptak arról, hogy a betegség megjelenése után is még napokig járnak a fertőző osztályok-csoportok az oktatási intézményekbe, ezekben az esetekben pedig nem is mindig történik megfelelő intézkedés.

Közleményük szerint, a sok esetben bejárnak „tünetes kollégák” is az intézményekbe, hiszen egyrészt nincs tesztelés, másrészt nélkülük összeomlana az oktatás.

A PDSZ szerint így bekövetkezett, amire már nyár óta próbálták figyelmeztetni a kormány: a vírus “ellenőrizetlenül és ellenőrizhetetlenül” terjed az oktatási intézmények közösségeiben.

A szakszervezet márciusban többek között azt követelte a kormánytól, hogy ahol a településen megjelent a koronavírus-fertőzés, az általános iskola felső tagozatán és a középiskolákban rendeljenek el digitális munkarendet, biztosítsák a rendszeres tesztelést és hozzák nyilvánosságra, hogy melyik iskolában hány fertőzött van.

A PDSZ szerint, ha mindezt megfogadta volna a kormány, nem állt volna elő a jelenlegi helyzet az oktatási intézményekben.

Közleményük végén megfogalmazzák:

nincs más megoldás, be kell zárni az iskolákat.

Pécsett is sok iskolát érint a vírushelyzet kellemetlenül, koronavírus-híreink között számos erről szóló cikk akad, de talán ez a legérdekesebb eset közülük:

Koronavírus Pécsen: utólag tudták meg a szülők, hogy a gyereknek már rég karanténban kellene lennie