Pécs soron kívül dönt, nem vállal aránytalanul nagy gazdasági kockázatot

Egy kedden megjelent központi jogszabálytervezet miatt gyors és határozott lépést kellett hoznia a város vezetésének. Pécs kilép a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulásból – számolt be mai közleményében az önkormányzat.

hirdetés
Uránia Mozi

A Magyarország 2023. évi állami költségvetését megalapozó központi jogszabálytervezet jelentős módosításokkal jelent meg, amelyek nagyban érintik Pécs önkormányzatát – kezdődik a városháza mai sajtóközleménye.

Az egyik módosítás alapján egy társulás adatszolgáltatása csak akkor számít teljesnek, ha azt a szervezet minden egyes tagönkormányzata maradéktalanul teljesítette. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a társulás az adott célfeladat egész éves normatív támogatását elveszítheti. A lépés a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulást is érinti. A szervezet fő tevékenysége bizonyos, az önkormányzatok számára kötelező szociális feladatok ellátása, gesztora pedig Pécs önkormányzata.

A fentebb említett kormányzati döntés kényszerpályára helyezi a társulások központi, gesztor önkormányzatait. Aránytalanul nagy gazdasági kockázatot jelent számukra, így a döntés következményeit elszenvedni kényszerülő Pécs számára is – írja a kommüniké.

A jogszabály változása a gyakorlatban ugyanis azt jelenti, hogy ha a 42 tagönkormányzatból akár csak egy is elmulasztja a kötelező adatszolgáltatást, akkor a társulás gesztora elveszítheti a feladatellátásra biztosított normatív támogatást. Márpedig az elmúlt időszak tapasztalata az, hogy a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulást alkotó 42 tagönkormányzat közel 10 százaléka évek óta nem teljestette a kötelező adatszolgáltatást.

A közlemény szerint ha a rendszeresen mulasztó önkormányzatok idén sem teljesítik az adatszolgáltatást, akkor Pécs – akár már ebben az évben – elveszítheti a társulás által nyújtott szociális szolgáltatások állami normatív támogatását. Ez éves szinten tetemes kárt okozhat a pécsi adófizetőknek: 9,8 milliárd forint normatíva lehívását veszélyezteti.

Ez egy olyan kockázat, amelyet felelős városvezetés nem vállalhat, ezért 2022. december 31-ével Pécs önkormányzata kilép a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulásból. Az ehhez szükséges döntést a törvényi határidőt betartva rendkívüli ülésen hozhatja meg a város közgyűlése.

A döntés nem érinti magát a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulást, amely új székhelytelepülést választva működhet tovább. Ezzel együtt Pécs vezetésének továbbra is fontosak az agglomeráció kistelepülései. A közszolgáltatások változatlan formában működnek 2022. december 31-ig. Annak érdekében, hogy a korábban kialakított jó munkakapcsolat ezt követően is fennmaradjon, a társulás tagjaival egyeztetve keresünk megoldást a helyzetre. Olyat, amelynek köszönhetően a kistérségi települések az új együttműködési formában továbbra is hozzáférnek ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz, mint eddig – zárul a városházi sajtóközlemény.