Egy kézbe kerülnek az informatikai beszerzések

A város cégeihez és intézményeihez kötődő összes informatika eszközbeszerzés az EUNethez fog tartozni a jövőben, miután a város kivásárolja a cég kisebbségi tulajdonosait. Az önkormányzat feltehetően átszervezi a társaság vezetését is.

hirdetés

Az EUNet eddig a köztéri internetről is gondoskodott

Az eddiginél jóval komolyabb szerepet szán a város a 2003-ban, Toller László polgármestersége alatt létrehozott EUNet Kft-nek. Csizi Péter alpolgármester szerint az elsődleges célokat teljesítette a cég, ám a jövőben ennél nagyobb feladatokat is el kell látnia.

Ehhez első lépésként az önkormányzat kivásárolja a társaság kisebbségi tulajdonosait (a 4,8 százalékot birtokló magyar államot és a 11 százalék felett rendelkező, budapesti székhelyű AQUIS Zrt.-t), hogy százszázalékos városi tulajdonú társasággá váljon az EUNet, s később a Pécs Holding égisze alatt működhessen. Ezáltal az alpolgármester szerint a cég hatékonyabbá válik, s alkalmas lesz új feladatainak megvalósítására.

A város a holding irányításától és kontrolljától azt várja, hogy átláthatóbb, ésszerűbb működés, gazdálkodás, tervezési, beszámolási folyamat valósuljon meg – mondja Csizi. Emellett a változást követően a társaság beruházásai is átláthatóbbá válnak, valamint az önkormányzat is mélyebb betekintést nyerhet a cégbe, mint eddig.

A jövőbeni feladatokkal kapcsolatban Csizi Péter elmondta: a társaság a város intézményeinek és cégeinek mindennemű informatika eszközbeszerzését koordinálja majd, s rájuk bízhatják a cégek, intézmények saját szervezeti honlapjaik gondozását is. Minderre Csizi Péter szerint azért van szükség, mert a város komoly pénzt, tízmilliókat tud megtakarítani az informatikai eszközvásárlások terén, ha azokat egyetlen cégen keresztül teszik meg a szereplők, azaz a cégek és az intézmények.

Az EUNetet eredetileg azért hozták létre, hogy fejlesztései révén egyszerűsödjön az önkormányzat és az emberek közötti információáramlás, s megvalósuljon az önkormányzati e-ügyintézési folyamat.

A cég eddigi tevékenysége során többek között „Kattints rá, nagyi!” címmel indított oktatóprogramot nyugdíjasoknak, kezelte a város hivatalos honlapját, egy pályázati pénzből létrehozott optikai hálózatot működtetett, s adott bérbe távközlési cégeknek, gondoskodott a belvárosi ingyenes, vezeték nélküli internethálózat működtetéséről és jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz biztosított eszközöket. A társaság 2011-ben 55 milliós mérlegfőösszeg mellett egymillió forintos veszteséggel zárta az évet; az önkormányzattól 10 millió forintos támogatásban részesült.

Vadonatúj vezetés jöhet

Információink szerint a cég vezetését is átalakítják majd a jövőben, mihelyst megvalósul a társaság holding alá szervezése. A társaságot jelenleg Pál Attila vezeti; az ő helyét, úgy tudjuk, az egyik nagy elektronikai vállalattól érkező szakember veszi majd át a jövőben.