Szili Katalin igennel voksol a Fidesz politikai nyilatkozatára

Szili Katalin egyetért ugyan a jövő évi költségvetés alapfilozófiájával, de mégsem szavazza meg azt. Igennel voksol viszont a Fidesz nyugdíjvédelmi politikai nyilatkozatára és a nők nyugdíjszabályainak megváltoztatására is a jövő heti zárószavazásokon.

Az Országgyűlési korábbi szocialista elnöke, független országgyűlési képviselő az MTI-nek úgy nyilatkozott: a Szociális Unió a lojalitáselvű helyett a minőségelvű közélet szeretné megteremteni, ezért nem pártpolitikai alapon döntik el a törvényjavaslatok támogatását vagy elvetését. A törvényjavaslatoknál azt vizsgálják, hogy az indítványok mennyire befolyásolják a társadalom helyzetét – jelentette ki.

Szili Katalin a jövő évi költségvetés erényei közé sorolta, hogy annak elsődleges egyenlege pozitív, ami csak az adósságállomány miatt fordul negatívba, valamint jelentősen támogatja a kis- és közepes vállalkozásokat. Elfogadhatatlannak tartja ugyanakkor az önkormányzatokra szánt támogatási keret mértékét, valamint azt, hogy nem lehet tudni, miként vezeti majd ki a kormány az átmeneti adókat. A negatívumok közt említette azt is, hogy a jövő évi költségvetés kétségbeejtő helyzetbe hozza a köztisztviselőket és a közszolgálati dolgozókat, mivel az államigazgatási intézményeknél öt-, ezek háttérintézményeinél pedig tízszázalékos létszámcsökkentést vállal.

A független képviselő hiányolja, hogy a kormány nem ad teljes képet arról, hogyan alakítaná át a nyugdíjrendszert vagy milyen szerkezeti átalakítások várhatók az önkormányzati szférában. Lépéseket lehet látni, de az összképet nem – vélekedett. Mint mondta, részben emiatt tartózkodott a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény zárószavazásán hétfőn. Úgy fogalmazott: ha az államnak szüksége van erre a pénzre, akkor azt ki kell mondani, de nem sérülhet a magántulajdonhoz fűződő jog, és a nyugdíjak hosszú távú biztonsága.

Szili Katalin támogathatónak tartja viszont az Orbán Viktor, Lázár János és Kósa Lajos fideszes képviselők által jegyzett, a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatot. Álláspontját azzal indokolta, hogy a Fidesz ebben megjeleníti, hogy a magánnyugdíjpénztárak ügyében milyen irányba akar menni, benne van például a dokumentumban a reálhozam adómentessége. Ugyancsak igennel szavaz majd arra a törvényjavaslatra, amely a nők negyven évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását teszi lehetővé.

Hirdetés