Szombaton romlik el az idő

Pénteken sok napsütés, kevés fátyol- és gomolyfelhő várható csapadék nélkül.

Éjszaka fátyolfelhők sodródnak fölénk, sőt északnyugaton és északkeleten meg is vastagszik a felhőzet. Arrafelé hajnalban már kisebb eső előfordulhat. Szombaton észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de délen, délkeleten még több órát süthet a nap. Egyre többfelé várható eső, zápor. Egy-egy zivatar a front mentén is kialakulhat, de az Alföldön nagyobb számban képződhetnek. Eleinte gyenge lesz a légmozgás, majd szombaton egyre többfelé északira, északkeletire fordul, megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8 és 20 fok között alakul, majd délután észak felől gyorsan csökken a hőmérséklet.