Több százmillióval tartoznak a BIOKOM-nak

Hatalmas problémát jelent a pécsi hulladékkezelésért is felelős cégnek, hogy egyes ingatlantulajdonosok nem egyenlítik ki a hulladék elszállításáért fizetendő díjat. A cégnek ma már közel 300 millió forintos, harminc napon túli követelése van.

hirdetés

Nemrégiben landolt a nyári szünet alatt a közgyűlés feladatait ellátó gazdasági bizottság ülésén egy előterjesztés, amely szerint a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft.-nek 2005 decemberéig – amikor is egy lényeges jogszabályváltozás következett be – több mint hetvenmillió forintos behajthatatlan követelése keletkezett.

A szám azonban csak a jéghegy csúcsa, s csak azt mutatja, mekkora a cég – külső segítség, azaz jelen esetben a tulajdonos önkormányzat beavatkozása nélkül – már nem foganatosítható kintlévősége. A valós hátralék már ennek több mint négyszerese, egészen pontosan a május 31-i zárás alapján 297 millió forintot tesz ki.

Mint azt Lóczi Szidónia, a társaság pr-menedzsere lapunknak elmondta, az adat ráadásul csak a társaság lakossági hulladékkezeléssel kapcsolatos tevékenységéből ered. Magyarul: nagyjából ekkora az a harminc napon túli tartozás, amit a kertes házakban, társasházakban élő pécsiek halmoztak fel a hulladékkezelési szolgáltatás meg nem térítése miatt.

Megtudtuk: csak a lakossági és csak a városban élő ügyfelek tartoznak ennyivel, azaz a környékbeli településeken élők és a gazdasági társaságok miatti kintlévőség nincs is benne az adatban. Lóczi Szidónia utalt rá: a tendencia egyre növekszik, azaz egyre nagyobb azoknak az aránya, akik tartozást halmoznak fel.

A pr-menedzsertől megtudtuk: bár minden szegmensből előfordulnak nem fizetők, a leggyakrabban az önkormányzati bérlakásban élők negligálják a számlák befizetését.

A társaság a tartozások csökkentése érdekében részletfizetést tud felajánlani a nehéz anyagi helyzetben lévőknek, vagy azt javasolja az embereknek, hogy forduljanak a pécsi önkormányzathoz támogatások, adósságkezelési szolgáltatások igénybevétele kapcsán.

S hogy milyen nehézségeket okoznak a társaságnak a nem fizetők? Lóczi Szidónia elmondta: az elmaradt bevételek mellett a társaság kiadása folyamatosan nő, ezért a cég fejlesztéseit, a szolgáltatás színvonalának további emelését akadályozza a rengeteg tartozás.