Vádemelés a bicikli-ügyben

Befejezték a nyomozást a pécsi rendőrök annak a gépjárművezetőnek az ügyében, aki a Mohácsi úton lévő körforgalomban ütközött neki egy kerékpárosnak.

hirdetés

A beszerzett adatok alapján egy 34 éves mohácsi lakos az általa vezetett személygépkocsival 2014. április 4-én 7 óra 38 perckor Pécsett a Mohácsi úton Üszögpuszta felől a körforgalom irányába közlekedett. Haladása során a körforgalomba behajtva nekiütközött a vele azonos irányba közlekedő kerékpárosnak, aki a baleset következtében az orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A gépkocsivezető gyanúsítotti kihallgatásakor a balesetért a felelősségét elismerte. A közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság 2014. június 4-én vádemelési javaslattal befejezte, a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.